Vágólapra másolva!
A Raiffeisen Bank ezen a héten pénteken húsz magyarországi fiókját zárja be, a hitelintézet minden érintett ügyfelét, aki a bezárásra ítélt fiókokban számlát nyitott, már korábban értesítette a változásokról - tájékoztatta a bank az MTI-t hétfőn.
Vágólapra másolva!

A bank már 2009 augusztusában tudatta, hogy ez év október végén bezárja húsz fiókját, a pénzintézet akkori közleménye szerint a 20 banki egység - köztük 5 budapesti fiók - bezárását elsősorban az azokban tapasztalt ügyfélforgalom-visszaesés tette indokolttá. A kiválasztásban fontos szempont volt egy másik Raiffeisen fiók relatív közelsége is - közölte akkor a bank.

A pénzintézet a gazdasági válság következményeként, a tulajdonos racionalizálási programja keretében döntött a fiókbezárásokról. Ezeknek a lépéseknek a részeként a bank az ősz folyamán fiókhálózatának méretét is optimalizálja - olvasható a bank közleményében.

A bezárásra szánt bankfiókón kívül a magyarországi hálózatnak 141 egysége van.