Rövid ideig gyengítette a forintot az inflációs adat

Vágólapra másolva!
Enyhe gyengüléssel reagált a forint pénteken a fogyasztói árak novemberi alakulására, majd nap végére ehhez képest kissé erősödni tudott, azonban így sem jutott a csütörtök délutáni szintek alá.
Vágólapra másolva!

A forint enyhe gyengülését a vártnál valamivel magasabb inflációs adat váltotta ki. A KSH pénteki jelentése szerint novemberben éves összevetésben 5,2 százalékkal emelkedtek az árak, míg az elemzők 5 százalékos árindexre számítottak.

A kereskedők úgy vélték, egyre alacsonyabb forgalom mellett karácsonyig a 265-275 forintos sávban mozoghat az euró árfolyama.

Az euró árfolyama pénteken délután öt órakor 272,24 forinton állt, szemben a péntek reggeli 273,10 forintos, és a csütörtök délutáni 271,74 forintos árfolyammal.

A dollár pénteken délután 186,36 forinton állt a csütörtök délutáni 184,20 forint, és péntek reggeli 184,50 után, míg a svájci frank jegyzése 179,93 forintra változott az előző napi 179,70 forintról.