Vágólapra másolva!
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) fegyelmi bizottsága 50 ezer euróra büntette szerdán a Hertha BSC-t, mert a klub szurkolói a Nürnberg elleni, március 13-i bajnoki mérkőzésen botrányt okoztak.

A berliniek mintegy száz drukkere a lefújást követően botokkal és zászlórudakkal felfegyverkezve behatolt a pályára, és üldözőbe vette az ellenfél játékosait.

A Nürnberg labdarúgói az utolsó pillanatban menekültek be az öltözőbe, a randalírozók pedig törtek-zúztak, míg a rendőrség véget nem vetett a televízió által is sugárzott atrocitásoknak. A súlyos incidens során több rendőr könnyebben megsérült, és mintegy 30 szurkolót őrizetbe vettek.

Ezen az összecsapáson ünnepelte rekordnak számító 281. bajnoki mérkőzését a Hertha színeiben a magyar válogatott Dárdai Pál, aki az események alatt éppen interjút adott a televíziónak, ám amikor észlelte a bajt, rögtön az öltözőbe rohant.

A szerdai döntésnek része az is, hogy a Hertha április 10-én, a VfB Stuttgart ellen mindössze 25 ezer hazai drukkernek adhat ki belépőt. A berlini alakulat 27 fordulót követően az utolsó helyen áll a Bundesligában.