Vágólapra másolva!
Sven-Göran Eriksson az utóbbi években főleg kudarcaival és busás végkielégítéseivel hívta fel magára a figyelmet, ennek ellenére nemrégiben ismét sikerült egy jó munkát találnia, a világbajnokság végéig ő lesz az elefántcsontparti válogatott szövetségi  kapitánya. A svéd azon kevés edzők közé tartozik, akiknek saját ügynökük van.

A 32 vb-résztvevő ország közül Elefántcsontpart esetében derült ki utoljára, hogy ki vezeti majd a válogatottat a világbajnokságon. Az Afrika-kupa után menesztett Vahid Halilhodzsics utódja végül Sven-Göran Eriksson lett, aki egyelőre csak júliusig írt alá szerződést, a Guardian információja szerint kétmillió fontért.

A döntés miatt az elefántcsontparti szövetség rögtön a támadások kereszttüzébe került, a kritikusok szerint a gazdasági problémákkal küzdő országban nem szabadna ennyit áldozni erre a célra. A svéd edző azonban egyáltalán nem találja kiemelkedőnek a fizetését. "Nem hiszem, hogy túlfizetnének, de ezzel nincs is problémám. A lényeg, hogy jól szerepeljünk a világbajnokságon" - nyilatkozta Eriksson a Guardiannek.

Menedzsere, Athole Still szerint az elefántcsontpartiak mindenáron egy elismert szakembert akartak a válogatott élén látni, és szó sem volt arról, hogy ő harcolta volna ki ezt a fizetést. "Nagyon gyorsan megállapodtunk a szövetség képviselőivel, nem volt semmilyen alkudozás. Sven annyit kap, amennyit az afrikaiak ajánlottak. Ha az lett volna a cél, biztos többet is kihozhattam volna az üzletből, de jelen esetben más szempontok döntöttek" - fejtette ki a menedzser.

Eredmény nélkül is jól keresett

Való igaz, Eriksson karrierjének nagyon kéne már egy olyan eredmény, ami alapján nem rögtön a fizetése kerül szóba - amióta ugyanis 2006-ban távozott az angol válogatott éléről, nem sok sikerélményben volt része.

Pedig korábbi eredményeire nem lehetett panasz: klubedzőként nyert svéd, portugál és olasz bajnokságot és kupát is, a Benficával BEK- és UEFA-kupadöntőt játszott, a Lazióval pedig a KEK utolsó kiírását nyerte meg. Tulajdonképpen az angol válogatottal sem szerepelt rosszul: két vébére és egy Eb-re is kivezette a csapatot, és mindegyik tornán a negyeddöntőig jutott - egyetlen más európai válogatott sem tudta ezt végrehajtani 2002 és 2006 között. Más kérdés, hogy az igazán nagy diadal nem jött össze - mindhárom esetben Luiz Felipe Scolari csapata búcsúztatta az övét -, ennek ellenére az angol szövetség története második legeredményesebb szakvezetőjeként tartja számon Erikssont.

Forrás: AFP

Azóta viszont semmi sem sikerült a svédnek. 2007 nyarán vette át a Manchester City irányítását, amely akkor még nem számított olyan tehetős egyesületnek, mint manapság, az előző idényben a kiesés ellen küzdő, 15. helyen végzett csapattal kilencedik lett a Premier League-ben - a klub akkori tulajdonosa, a thaiföldi Thaksin Shinawatra azonban kirúgta a szezon végeztével.

Erikssont vigasztalhatta, hogy egy szezon alatt kétmillió fontot keresett, és még egyet kapott a szerződés idő előtti felbontása miatt is. 2008 nyarán mexikói szövetségi kapitány lett, de nem tudta elfogadtatni magát a szurkolókkal, és az eredmények is elmaradtak a várakozástól: még a vb-részvétel is veszélybe került, és miután 2009 februárjában a csapat 3-1-re kikapott Hondurastól, felbontották a szerződését. Az éves fizetése 3,5 millió font lett volna, de mivel összesen tíz hónapig vezette a válogatottat, kétmillió fontos végkielégítéssel távozott Mexikóból.

Tavaly nyáron aztán nagy meglepetésre a negyedosztályú Notts County sportigazgatójaként állt újra munkába. A patinás klubot egy közel-keleti befektetői csoport vette meg, azzal a hosszú távú tervvel, hogy felvezetik a csapatot az élvonalba. Hamar kiderült azonban, hogy a beígért pénz nem létezik, így Eriksson hét hónap után, idén februárban távozott, nagyvonalúan lemondva a szerződésében szereplő végkielégítésről, megelégedett az alapfizetésével.

Eriksson egy 2006-os történet óta nem tudja lemosni magáról az anyagiasság bélyegét, akkor a News of the World újságírója dúsgazdag arab sejknek adta ki magát, és egy utánpótlás-akadémiáról szeretett volna tárgyalni a trénerrel. A svéd azonban - miközben a vb-re készült az angol válogatottal - arról akarta meggyőzni őt, hogy vegye meg az Aston Villát, és vigye oda őt edzőnek, évi ötmillió fontért.

Az esetből nagy botrány lett Angliában, később pedig Eriksson hasonlóan kellemetlen helyzetbe került, amikor mexikói szerződése idején kiderült, hogy menedzsere, Athole Still, a Portsmouth vezetőivel is tárgyal, tovább rombolva Eriksson népszerűségét a közép-amerikai országban.

Forrás: AFP

Az operából a futballba

A menedzser kifejezetten érdekes egyéniség, elsősorban nem sportolókkal, hanem operaénekesekkel foglalkozik. Az Athole Still Opera már huszonöt éve az egyik vezető ügynökség, az Il Divo nevű, négy tenorból álló formációt is az iroda indította útjára.

Still már 1992 óta ismeri Erikssont, és már 1997-ben kis híján sikerült őt a Blackburn Rovershez szerződtetnie. Amikor az angol szövetség 2001-ben szövetségi kapitányt keresett, Still volt az, aki felhívta Eriksson figyelmét a lehetőségre, és azóta ő képviseli az érdekeit. Erikssonon kívül nem sok ügyfele van a labdarúgás világában: ő a menedzsere a Middlesbrough edzőjének, Gordon Strachannek, a Readingtől tavaly távozott Steve Coppellnek, valamint a Brighton & Hove Albion szakvezetőjének, Gustavo Poyetnek.

Still csak szakvezetőkkel foglalkozik, ami nem jellemző a futballból élő ügynökségekre, mint ahogyan az sem általános, hogy egy edzőnek menedzsere legyen. Az olyan sikeres szakembereknek, mint Sir Alex Ferguson vagy Arsene Wenger, nincs szükségük képviselőre, a trénerek többsége még akkor kezdte a szakmát, amikor az ügynökök jelenléte nem volt általános a labdarúgásban.

Kivételek persze akadnak, a legnagyobb menedzserirodák kliensei között azért találunk edzőket is. Az elsősorban portugál érdekeltségű Gestifute (amely többek között Cristiano Ronaldo, Pepe, Simao Sabrosa és Ricardo Carvalho érdekeit képviseli) José Mourinho nevében tárgyalhat, Lothar Matthäus pedig a Stellar Football nevű iroda kötelékébe tartozik (akárcsak Ashley Cole, Kolo Touré vagy Glen Johnson). A Montes nevű menedzseriroda - Diego Forlán, Fernando Gago és Raúl Albiol mellett - több edzőt is képvisel, így például Héctor Cúpert, Bernd Schustert, Manuel Pellegrinit és Luis Aragonést.

www.global-soccer.eu