Nagy gázár-emelkedés mellett is csökkent az inflációs ütem

Vágólapra másolva!
Májusban csökkent az inflációs ütem, s ezúttal pontosan az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult. Átlagon felül drágultak az élelmiszerek április óta és kiugró emelkedést mutatott a gázár.
Vágólapra másolva!

Lassult az inflációs ráta májusban: a tavalyi adathoz képest az árak 5,1 százalékkal emelkedtek, míg az áprilisi ütem még 5,7 százalék volt. Idén, az első öt hónapban 5,8 százalékkal lett drágább a fogyasztói kosár.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint átlagon felül drágultak az élelmiszerek áprilishoz képest, amely mögött első sorban az idényarás élelmiszerek kiugró drágulása áll.

Dráguló energia

Emelkedett még az étolaj, a párizsi és a kolbász is a hivatal jelentése szerint. Olcsóbbak lettek viszont a péksütemények, a liszt és a sertészsír.

Az energiahordozók jelentősen drágultak (4,1 százalék), ezen belül is a gáz ára 10,8 százalékos emelkedést mutatott április óta. Az üzemanyagok árai átlagosan 2,1 százalékkal nőttek. Az átlag közelében drágultak a szeszes italok és a dohányáruk. Olcsóbbak lettek viszont a ruházkodási termékek, átlagosan 0,6 százalékkal, és a tartós élelmiszerek, átlagosan 0,4 százalékkal. A KSH által számolt nyugdíjas fogyasztóiár-index tavaly májushoz képest 3,8 százalék volt, azaz átlag alatt drágultak a termékek ebben a kosárban.

A Reuters elemzői felmérése a májusi adatot pontosan megbecsülte, mivel a megkérdezett szakértők átlagosan 5,1 százalékot vártak, amely végül teljesült is. Az elemzők szerint decemberre 3,69 százalékra süllyedhet a drágulás mértéke, míg 2011 végére 3,11 százalékra. Az előző mérésnél 5,7 százalék volt az infláció évesített üteme.

Csökkenésre lehet számítani

A májusi inflációs adat kedvező összetételű, hiszen az élelmiszerárak a hónapban csak 1,1 százalékkal nőttek - mondta Forián Szabó Gergely, aki 5,0 százalékos drágulást várt májusra. A Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója szerint az idényáras élelmiszerek májusban általában meredeken emelkednek, tavaly például az újburgonya ára 62 százalékkal volt magasabb a 2008. májusinál, idén csupán 11,2 százalék volt az áremelkedés.

A májusi inflációs adat egyik pozitív meglepetése, hogy az éves maginfláció 4,0 százalék volt, s talán ennél is fontosabb, hogy a szezonálisan igazított évesített infláció egy százalék volt - magyarázta Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője. Júniusra mindkét elemző 5,0 százalék körüli inflációt vár, s véleményük szerint júliustól már 3,8-4,0 százalékos 12 havi inflációs adatok érkezhetnek. Forián Szabó Gergely a piaci szolgáltatások inflációjának folyamatos csökkenésére hívta fel a figyelmet, Barcza György pedig arra, hogy a maginfláció júliustól már 2,0 százalékra esik. Egyetértetett a két elemző abban is, hogy a 12 havi decemberi infláció 4,0 százalék lesz, bár Forián Szabó Gergely szerint az euró/forint árfolyama, illetve a nemzetközi energiaárak még módosíthatják az adatokat.