A jól fogyó görög papírok rántották vissza a forintot

Vágólapra másolva!
A reggeli órákban még gyengélkedett a forint, az euróval szemben 276 fölé is került a kurzus, utána viszont megfordult a trend, délutánra már 274 alá került az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Az euró 276,1 forinton is járt a reggeli órákban, utána viszont fordulatot vett a piac és erősödni kezdett a forint. Délután 274 alá került az árfolyam, este 8 órakor pedig 273,7 forint volt az euró. A dollárt ugyanekkor 197,9 forintért adták, pedig reggel még a 200 forintos szintet közelítette, igaz nap közben ennél gyengébb is volt a zöldhasú. A svájci frank a 206,5 forintos napi maximumáról 204 forint alá tért vissza, majd kis korrekció után 204,6 forintra korrigált estére.

Az elmúlt napokban megszokott módon a háttérben az euró-dollár árfolyam mozgása áll. Az euró ugyanis délelőtt 10 óra körül erősödésbe kezdett a dollárral szemben, ami általában a befektetői hangulat javulására utal. A Wall Street Journal szerint a kedvezően alakuló görög állampapíraukciónak köszönhető, hogy az európai adósságok miatt aggódó befektetők megnyugodtak.

Hétfőn reggel az euró 275 forint fölé ugrott, majd visszatért az árfolyam és 274,3-274,7 forint közé, délután fél ötkor 274,60 forint volt a közös pénz. A dollár forintban számolva drágult hétfőn délutánra, fél ötkor 197,60 forint volt a reggeli 197 alatti értékhez képest. Drágult a svájci frank is, a reggeli 203 forinthoz képest délután 204,50 forintba került a deviza.

A Dow Jones elemzői szerint a forint elérte 200 napos mozgóátlagát 275 forintos euró árfolyam körül, és ha itt nem lesz ellenállás, akkor tovább gyengülhet a magyar pénz, akár a 278 forintos szintig is. A dollár/euró páros alakulásán kívül most az a piaci várakozás is nyomja a forintot, hogy a nemzetközi hitelminősítők esetleg leértékelik a magyar szuverén adósságot a közeljövőben.