Vágólapra másolva!
Hatmenetes mérkőzésen verte el csütörtök este Prágában Lubos Suda Nagy Józsefet. A magyar bokszoló úgy érzi, végig partiban volt az Európa-bajnokkal.

Csütörtökön este Prágában lépett kötelek közé Nagy József. A Petrányi Zoltán által vezetett Profibox Promotion színeiben versenyző hajdúsági bunyós ezúttal a cirkálósúlyú EBU-EU-bajnok Lubos Sudával csapott össze egy hatmenetes mérkőzésen.

Nagy ugyan jól helytállt, de végül pontozással vereséget szenvedett cseh riválisától.

"Tulajdonképpen szomorkodnom kellene a vereség miatt, de összességében mégis elégedett vagyok Józsi teljesítményével, hisz végre ismét végigbokszolt egy mérkőzést idegenben. Lubos volt a jobb, de Józsinak is voltak jó pillanatai. Úgy gondolom, hogy ez a meccs önbizalmat adhat neki az elkövetkezendő mérkőzéseire" - nyilatkozota a találkozó után a mérkőzésszervező, Petrányi Zoltán.

"Boldogabb lettem volna, ha győztesként hagyom el a szorítót, de úgy érzem, nem vallottam szégyent, hiszen végig partiban voltam egy Európa-bajnok ellen. Várom a következő mérkőzést" - értékelt az összecsapást követően Nagy.

www.profiboksz.hu