Vágólapra másolva!
A holland labdarúgó-válogatott csapatnyi világklasszissal készül a Magyarország elleni Eb-selejtezőre, azonban kapusposzton viszonylag ismeretlen játékosok állnak a szövetségi kapitány rendelkezésére. Az első számú kapus, Maarten Stekelenburg sérülése miatt valószínűleg az utrechti Michel Vorm véd majd a Puskás-stadionban, a manchesteri Edwin van der Sar behívása fel sem merült a szakvezetésben.

Amióta a holland labdarúgás a világ élvonalába tartozik, válogatottjuk mindig klasszis kapusokkal rendelkezett. Az 1970-es években Jan Jongbloed őrizte hálójukat, ő védett az 1974-es és az 1978-as vb-döntőn is.

A következő évtizedet Hans van Breukelen neve fémjelezte, aki egészen 1992-ig volt a nemzeti tizenegy tagja, összesen 73 alkalommal húzhatta fel a címeres mezt, és tagja volt az 1988-as Európa-bajnok együttesnek. Őt pedig Edwin van der Sar követte, aki 13 éven keresztül volt első számú kapus, és 130 válogatott mérkőzésével új rekordot állított fel. A Manchester United játékosa 2008-ban visszavonult a válogatottságtól, utódja, Maarten Stekelenburg azonban sérülés miatt nem védhet a mieink elleni két találkozón, ami nem kis fejfájást okoz a szövetségi kapitánynak, Bert van Marwijknak.

Persze az a holland újságíróknak is felmerült, ilyen vészhelyzetben miért nem beszél a kapitány a Manchester United kapusával, de Van Marwijk azt napokkal korábban kijelentette a De Telegraaf holland napilapban, hogy eszébe sem jutott felhívni Van der Sart.

Sander Boschker, a 40 éves debütáns

A szakember a két Eb-selejtezőre három kapust hívott meg a keretbe, akik azonban együttvéve is csak hat mérkőzésen szerepeltek eddig a válogatottban. Van Marwijknak azonban sok választási lehetősége nem volt, hiszen a hollandok kapusfronton nem állnak túl jól.

A bajnokság éllovasánál, Dzsudzsák Balázs klubjánál, a PSV Eindhovennél a svéd Andreas Isaksson az első számú kapus, az Ajaxnál pedig Stekelenburg első számú helyettese, a nagy tehetségnek tartott Kenneth Vermeer még a szezon elején súlyos sérülést szenvedett, így az amszterdamiaknál jelenleg a 30 esztendős Jeroen Verhoeven véd, akit testalkata (196 cm, 103 kg) miatt csak Húsgolyónak szoktak becézni.

A még szóba jöhető kapusok közül Tim Krul a Newcastle Unitednél, az egyszeres válogatott Piet Velthuizen pedig a spanyol Hérculesnél koptatja a kispadot, márpedig a jelek szerint Van Marwijk nem akart olyat meghívni, aki nincsen játékban. Így aztán a nemzeti tizenegynél Stekelenburg első számú tartalékjának számító Michel Vorm mellett Jelle ten Rouwelaart (NAC Breda) és Sander Boschkert (Twente) hívta be a keretbe: előbbi újonc, utóbbi pedig egyszeres válogatott.

Forrás: AFP/Franck Fife

A 40 esztendős Boschker karrierje egyébként nem akárhogyan alakult: egyetlen idény kivételével mindig a Twentében szerepelt, de 2003-ban hiába vette meg őt az Ajax, egyetlen bajnokin sem védett, nem tudta kiszorítani Stekelenburgot. Enschedében azonban élő legendának számít, több mint 500 bajnokin védte a csapat kapuját, jelenleg azonban már csak kispados a bolgár Nyikolaj Mihajlov mögött. Egyetlen válogatott meccsét tavaly májusban játszotta, amikor a vébé előtt a Ghána elleni felkészülési meccsen becserélték, ezzel ő lett az Oranje történetének legidősebb újonca.

Dzsudzsák kétszer is bevette Vorm kapuját

A Puskás Ferenc stadionban azonban szinte biztosan Vormot láthatjuk, aki ugyan csak ötszörös válogatott, azonban sokak szerint legalább olyan jó kapus, mint a Van Marwijk által favorizált Stekelenburg.

Az utrechtinek sohasem volt szerencséje az Ajaxból érkezett riválisokkal: 2006-ban tagja volt ugyan az Európa-bajnokságot nyert U21-es válogatottnak, de Vermeer miatt csak a kispadon ücsörgött. Az A válogatottnál pedig Stekelenburg állt előtte, így Vorm általában csak akkor védett, ha az amszterdami megsérült.

2009 szeptemberében például ő kezdett a skótok elleni vb-selejtezőn Glasgow-ban, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a hollandok 1-0-ra nyertek.


Ez volt egyébként az első olyan tétmeccse, amikor nem Hollandiában lépett pályára, de túl sok nemzetközi tapasztalatot azóta sem szerzett: az Európa Liga aktuális kiírásában a selejtezőkkel együtt összesen kilenc találkozón szerepelt.

A csoportkörben három meccset hozott le kapott gól nélkül, a Liverpool egyik alkalommal sem tudta bevenni kapuját. Vorm egyik legfőbb erősségének remek reflexeit és nyugalmát tartják, amit elsősorban a büntetőknél szokott kamatoztatni: igazi tizenegyesölőnek tartják.


Dzsudzsák Balázs viszont túljárt az eszén: ősszel a PSV úgy győzte le 2-1-re az utrechtieket, hogy a magyar középpályás szerezte mindkét találatot, ráadásul az egyiket büntetőből.