Kibicből embervadász - a férfi, aki becserkészte Oszama bin Ladent

Vágólapra másolva!
Becsületből szembeszállt kobramérget ivó felettesével, személyesen vitt áldozati bárányt egy félig kivégzett afgán család megmaradt tagjainak, csendes, szerény és okos a kollégái szerint. A leírás alapján Bill McRaven inkább tűnik az igazság bajnokának, mint az Egyesült Államok egyik legveszélyesebb fegyverének. Ő annak a csapatnak a főnöke, amelyik becserkészte Oszama bin Ladent, korábban pedig Szaddám Huszein nyomára bukkant.
Vágólapra másolva!

Április 29-én hatfős amerikai kongresszusi delegáció érkezett az afganisztáni Bagramba, az Összhaderőnemi Műveleti Központba, ahol egy közel ülő szemű, izmos férfi fogadta őket. William H. McRaven altengernagy körbevezette őket a bázison. A politikusok csak később tudták meg, hogy kritikus pillanatban érkeztek: azokban az órákban a központ az Oszama bin Laden elleni akcióra készült, McRaven pedig már kiadta a parancsot, hogy egy különleges egység üssön rajta a pakisztáni Abbotabadban rejtőző terroristavezér búvóhelyén.

McRavent az amerikai Washington Post a legtapasztaltabb terroristavadászok egyikének nevezi, aki - bár már 55 éves - néha még maga is elkíséri az elitkatonákat egy-egy bevetésre. Az élete lényegében a terroristák elleni küzdelemről szólt, már a 2001. szeptember 11-ei támadás után a terroristavadászatra rendezkedett be, akkor még csak kapitányi rangban szolgált a haditengerészetnél. Egy, korábban a különleges műveleti parancsnokságon szolgáló tiszt régi vágású katonaként írta le a Washington Postnak McRavent. "Csendes, szerény, okos" - mondta róla.

Az embervadászat főnöke

A férfi eredetileg újságírónak tanult - 1977-ben diplomázott a texasi egyetemen - írja a Washington Post a McRavenről szóló portréjában. Könyvet írt az amerikai speciális műveletekről, majd katonai pályára lépett, és maga is annak az elitalakulatnak lett a tagja, amelynek katonái a múlt hétfőn megölték Oszama bin Ladent.

Pedig katonai karrierje nem indult jól. Ő is tagja volt egy legendásan kemény amerikai tiszt, Dick Marcinko csapatának, aki a róla szóló sztorik szerint kobramérget ivott, és fennhangon hirdette mindenhol, hogy "a gyilkolás a küldetésem". Senki sem mert neki ellentmodani, amikor azonban McRavent akarta elküldeni egy "megkérdőjelezhető" akcióra, McRaven egyszerűen nemet mondott. Társai között hőssé vált bátor kiállásával, de mindenki azt kezdte mondani róla, hogy ezzel befellegzett a karrierjének.

Végül mégsem így lett, sőt McRaven meglehetősen magasra jutott. A Különleges Műveletek Parancsnokságát 2008 óta vezeti. Az afganisztáni bázisról irányította több száz tálib és al-Kaida-vezető likvidálását. Bár irányítása alatt a Különleges Műveletek Parancsnoksága Irakon és Afganisztánon túlra is kiterjesztette a működését, McRaven főként Afganisztán területén indított akciókat.

Forrás: U.S. Navy

A New York Times szerint a katonái egyetlen év alatt több száz lázadóvezért likvidáltak, főként éjszakai akciókban. Az embervadászatok - amelyek az afganisztáni háború fontos részét alkotják - ugyan nem tudják végleg megtörni a tálibokat, de a lapnak nyilatkozó magas rangú katonák szerint a rajtaütés-sorozatok nagyon is hatásosak voltak. És kivívták az afgán kormány nemtetszését: szerintük ugyanis a célpontokat sokszor eltévesztik az amerikaiak, és sok ártatlan ember is meghal, miközben a hibákért nem lehet felelősségre vonni az amerikai erőket.

Áldozat egy áldozatért

McRaven azonban nem egyszerű hidegvérű gyilkos. 2010-ben például a Times szerint felkeresett a kelet-afganisztáni Paktiában egy családot, amelynek öt tagját egy téves rajtaütésben amerikaiak ölték meg. "Én vagyok a parancsnoka azoknak a katonáknak, akik megölték a szeretteiket. Azért jöttem el ma, hogy kifejezzem együttérzésemet. És azért is jöttem, hogy a bocsánatukért esedezzem ezekért a szörnyű tragédiákért" - mondta a Times szerint. Még két birkát is vittek, hogy felajánlják áldozatnak, ami a pastu szokások szerint egy mód arra, hogy valakinek a bocsánatát kérjük.

"Uram, ön és én nagyon különbözőek vagyunk" - mondta McRaven a családfőnek. Ön egy családos ember sok gyerekkel és sok baráttal. Én egy katona vagyok... De van bennünk valami közös. Ugyanaz az istenünk" - mondta McRaven, aki állítólag sokat beszélgetett arról egykori munkatársaival, valójában ki is az ellenség Afganisztánban, kit keresnek, milyen emberek nyomára szeretnének bukkanni.

"Nagyon magas elvárásai vannak"

Munkája, amellyel 2003 vége felé bízták meg a Newsweek című amerikai napilap szerint, sok újítást hozott az amerikai stratégiába. Az ő egysége volt az első, amelyik a klasszikus katonai hírszerző módszereket civil hírszerzéssel vegyítette. Csapatának fontos szerepe volt Szaddám Huszein iraki diktátor megtalálásában is, és munkája olyan meggyőző volt, hogy egy pakisztáni tiszt már 2004-ben azt mondta róla, hogy az ő munkájának köszönhetően "minden hozzávaló együtt van ahhoz, hogy jobban dolgozzunk, mint eddig". Egy volt kollégája pedig annyit jegyzett meg a Newsweeknek: " ha valaki elég intelligens és dörzsölt ahhoz, hogy elkapja Bin Ladent", akkor az McRaven.

McRaven a különleges hadműveletekről kisokost is írt. Hat pontba szedte, hogy mi kell egy akció sikeréhez: meglepetés, gyorsaság, biztonság, egyszerűség, cél és ismétlés. Egyik munkatársa szerint azonban - aki név nélkül nyilatkozott a Washington Postnak - az Oszama bin Laden elleni akció előkészítésében egy hetedik kulcsszót követett: a precizitást helyezte a középpontba. "Tisztában van a precízió stratégiai jelentőségével. Nagyon magas elvárásai vannak, ezért lehetett az akciónk ennyire sikeres" - fogalmazott.

McRaven dolgozta ki a művelet részleteit. Még februárban bízta meg a feladattal Leon Panetta CIA-igazgató, amikor a CIA-főhadiszállásra, a virginiai Langley-be rendelte - írja az akció előkészítéséről a New York Times. Három verziót vázolt fel: Oszama búvóhelyének lebombázását; egy, a pakisztáni titkosszolgálattal közösen kivitelezett akciót; amerikai kommandós rajtaütést, amely során helikopterrel, titokban érkeznek a helyszínre. Barack Obama amerikai elnök az utóbbi mellett döntött, így végül az amerikai haditengerészet elitkommandós alakulata ölte meg Bin Ladent.

Márciusban Robert M. Gates védelmi miniszter előléptetésre terjesztette fel McRavent: azt javasolta, hogy négycsillagos tengernaggyá nevezzék ki, és helyezzék a tampai Amerikai Különleges Műveletek Parancsnoksága élére. Az előléptetést a szenátusnak kell jóváhagynia, de egy kongresszusi képviselő azt mondta a Washington Postnak, hogy ez a körülmény biztosan nem akasztja meg McRaven felemelkedését. "Nagyon gyorsan igyekeznek majd megszavazni" - fogalmazott.