Gyereket ölt a leomló templomemelet Franciaországban

Vágólapra másolva!
Egy hatéves gyermek meghalt, több mint harmincan pedig megsérültek vasárnap délután, amikor leomlott egy protestáns imaház emelete a Párizstól északra fekvő Pierrefitte-sur-Seine városában.
Vágólapra másolva!

Több mint száz hívő tartózkodott abban a protestáns imaházban, amelynek felső szintje vasárnap délután, a húsvéti istentisztelet közben szakdt le a Párizstól északra fekvő Pierrefitte-sur-Seine városkában - írja a francia rendőrség tájékoztatására hivatkozva a BBC.

A balesteben egy hatéves gyermek meghalt és több mint harmincan megsérültek, egy kétéves gyerek és egy 42 éves nő közülük életveszélyesen. Christian Lambert prefektus a France Info hírrádióban azt mondta, hogy az 50 négyzetméter alapterületű szint az emberek súlya alatt egyszerűen beomlott. A hívek a pallóval együtt estek le, ami alá szerencsére senki nem szorult be.

A prefektus szerint a rendőrség megkezdte annak kivizsgálását, hogy az épület tulajdonosai betartottak-e minden biztonsági előírást.

Claude Guéant belügyminiszter közleményben fejezte ki legmélyebb együttérzést az imahelyen bekövetkezett baleset miatt.

Környékbeliek szerint a vallási közösség több mint egy éve látogatja az épületet, amely egy ipari terület közelében, a vasúti sínek mentén elhelyezkedő házsoron található.

A Franciaországban 1,6 millió magát protestánsnak valló személy közül mintegy 460 ezren tartoznak a vallásukat gyakorló evangélikusok közé. A Stains-ben működő egyházuk képviselői szerint a haitiak egy-másél éve érkeztek a városba és bérelték ki az épületet, amely eredetileg helyi ünnepségek szervezésére szolgált.

A BBC első hírei még arról szóltak, hogy az épület teteje szakadt be.

A rendőrségi jelentések szerint százötven tűzoltó és egy helikopter segített a mentésben a helyszínen.

Pierrefitte-sur-Seine Párizs központjától két és fél kilométernyire északra található.