Kiadható Svédországnak a Wikileaks alapítója

Vágólapra másolva!
A brit legfelsőbb bíróság elutasította Julian Assange, a Wikileaks alapítójának fellebbezését, így a férfi kiadható Svédországnak, ahol szexuális erőszak elkövetésével vádolják. Assange utolsó esélye az Emberi Jogok Európai Bírósága lehet.
Vágólapra másolva!

Elvesztette a jogi csatát Julian Assange, a Wikileaks alapítója, miután a brit legfelsőbb bíróság elutasította a fellebbezését. Ez azt jelenti, hogy a férfit kiadhatják Svédországnak. A brit BBC szerint többségi, 5-2 arányú ítélet született a bírói testületben.

Assange ügyvédjei azzal érveltek a bíróságon, hogy a kibocsátott európai elfogatóparancs érvénytelen volt. A Legfelsőbb Bíróság azonban azt mondta ki, hogy a kiadatási kérelem jogszerű volt. A 40 éves férfi nem volt jelen a tárgyaláson, óvadék ellenében feltételesen szabadlábon van. A kiadatás ügyében Assange végső menedékként az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat.

Az aktivista kiadatását először tavaly februárban rendelte el egy brit bíróság, miután a Wikileaks két női önkéntes munkatársa erőszakkal, illetve szexuális zaklatással vádolta meg. Svédország ebben az ügyben akarja kihallgatni Assange-ot.

Julian Assange ugyanakkor hosszú hónapok óta harcol a kiadatás ellen, mert szerinte Svédországban nem részesítenék tisztességes eljárásban. Jogi érve az volt, hogy az ellene felhozott állítólagos törvénysértések az angol vagy walesi törvények szerint nem adtak volna okot vádemelésre. A bíróság azonban már korábban is azt mondta, hogy nem lehet aránytalannak nevezni a svéd hatóságok döntését, amellyel európai elfogatóparancsot adtak ki Assange ellen, hiszen "nem egyszerű zaklatásról, hanem komoly szexuális bűncselekményről" van szó.

Julian Assange végig tagadta az ellene felhozott vádakat, amelyek mögött szerinte politikai érdek húzódik. A BBC korábban arról számolt be, hogy ha Assange-ot kiadják Svédországnak, akkor az Egyesült Államok is kérheti a kiadatását. Védője akkor úgy nyilatkozott, hogy ebben az esetben fennáll a veszélye, hogy a guantánamói fogolytáborba is elszállíthatják, vagy akár halálra ítélik. Maga Assange is beszélt korábban arról, hogy szerinte egy amerikai börtönben megölnék őt.

A WikiLeaks alapítója magára haragította az Egyesült Államokat, amikor több tízezer dokumentumot és diplomáciai táviratot tett közzé, amely a többi között érintette az iraki és az afganisztáni háborút is