Orbán Viktort várják a hallgatók

Vágólapra másolva!
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nyílt levélben hívta meg Orbán Viktor kormányfőt szerdára a Műegyetemre, a felsőoktatási intézkedések ellen tervezett tiltakozó hallgatói rendezvényre.
Vágólapra másolva!

A hétfői többezres hallgatói fórumon, az azt követő tüntetésen és felvonuláson mindenki a kormányfő véleményét kívánta hallani, többek között a felsőoktatásban bevezetett tandíj ügyében - közölte kedd reggeli levelében Nagy Dávid, a HÖOK elnöke.

A HÖOK ezért azt kéri, hogy a miniszterelnök vegyen részt a szerdai hallgatói fórumon, és ott mondja el a Fidesz és - azzal együtt - a személyes véleményváltozásának okát, valamint a 2008-as népszavazáskor kinyilvánított álláspontjukhoz való jelenlegi viszonyukat.

Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a hallgatók. Este közel száz gödöllői egyetemista vonult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy kifejezzék szolidaritásukat budapesti és vidéki társaikkal.

Az oktatási államtitkárság hétfői közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak.