Nagyot kell nyelnie a Toyotának

tk
Vágólapra másolva!
Összesen 1,1 milliárd dollárt, az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb autóipari tételét különíti el a Toyota Motor peres ügyekre. A társaság ellen az autók biztonsági hiányosságai miatt indítottak csoportos peres eljárást, de becslések szerint a különböző balesetek és halálesetek miatt indított egyéni peres ügyek további akár 10 milliár dolláros kötelezettséget is jelenthetnek az autógyártónak. A részvényárfolyam ennek ellenére emelkedni tudott, mivel az 1,1 milliárd dolláros rendezési költségek pontot tehetnek egy rég óta húzódó ügy végére.
Vágólapra másolva!

A Toyota Motor 1,1 milliárd dollárt tervez költeni azokra a peres ügyekre, amelyeket a társaság által gyártott autók biztonsági hiányosságai miatt indítottak az autógyártó ellen. A véletlenszerű gyorsulásból adódó problémák az 1998 és 2010 között gyártott mintegy 16 millió járművet érintik, köztük 30 különböző modellt, olyanokat, mint például a Toyota Corolla, vagy Camry.

Az amerikai piac harmadik legnagyobb autógyártója nem ismerte el, hogy hibázott volna. A társaság Egyesült Államokért felelős értékesítési vezetője szerint nehéz döntés született, mert a független szakértői elemzések rámutattak arra, hogy a Toyota elektronikus gázadagoló rendszere biztonságosan működik. Mindazonáltal a cég úgy döntött, hogy pontot kell tenni a hosszú ideje húzódó jogi ügyek végére.

Az 1,1 milliárd dolláros összeget a Toyota egyszeri működési költségként fogja elszámolni az októbertől decemberig tartó harmadik negyedévében. Ez az elrendezési összeg az egyik legnagyobb csoportos peres eljáráshoz kapcsolódó tételnek számít az autóiparban az Egyesült Államok történetében.

Forrás: [origo]

Az összeg tartalmaz közvetlen kifizetéseket, illetve új fékrendszerek beszerelését nagyjából 2,7 millió járműbe. A társaság felállít egy 250 millió dolláros alapot a korábbi Toyota tulajdonosok kártalanítására, akik csak nyomott áron tudták eladni járműveiket. Ezen kívül további 250 millió dolláros alapot hoznak létre azok számára, akiknek az autójában nem hajtják végre a fékrendszer cseréjét.

A Toyota 2009 és 2011 között összesen több mint 10 millió járművet hívott vissza. A becslések szerint akár 10 milliárd dolláros kötelezettséggel is szembesülhet a Toyota a különböző személyi sérülések, halálesetek, vagy fogyasztói megtévesztések miatt indított perek kapcsán. Ezek az akciók vélhetően nem csak anyagi oldalon érintik az autógyártót, hanem jelentősen rombolták a cég hírnevét, és a "biztonság" valamint "megbízhatóság" jelzők is kevésbé függnek már össze a Toyota márkanévvel.

A Toyota részvényárfolyama 2,6 százalékos emelkedéssel reagált. Ennek hátterében vélhetően a peres eljárással kapcsolatos bizonytalanságok csökkenése állhat. Mint ahogy a cég egyik vezetője elmondta, az ügy lezárása mindenkinek az érdeke, mind az alkalmazottaké, mind a társaságé, mind a közvéleményé.

Toyota Motor

Forrás: [origo]