Vágólapra másolva!
Hivatalosan hétfőn mutatja be új edzőjét a görög Olimpiakosz labdarúgócsapata, amely szerződtette a Real Madrid egykori 66-szoros válogatott klasszisát, Míchelt.

Míchel 1982 és 1996 között több mint 400 mérkőzésen szerepelt a Real Madrid csapatában, a válogatottban 66 mérkőzésen 21 gólt szerzett, játszott az 1986-os és az 1990-es világbajnokságon, valamint az 1988-as Európa-bajnokságon is.

Az Olimpiakosz január 19-én menesztette Leonardo Jardimot, azóta a korábbi válogatott kapus, Antonisz Nikopolidisz dolgozott megbízott edzőként, és a hírek szerint Míchelt is segíti majd másodedzőként.

A csapat 20 forduló után magabiztosan, 13 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, még úgy is, hogy vasárnap hazai pályán 3-2-re kikapott a negyedik Atromitosz csapatától. A hazaiak kapuját Megyeri Balázs védte.