Vágólapra másolva!
A supersport-világbajnokság nyitófutamának szabadedzésén hatalmas eső Talmácsi Gábort már kiengedték a kórházból, de még komoly fájdalmakkal küzd, ugyanakkor szerinte ez olyan, mint amikor a gyerek elesik a homokozóban - írja a Nemzeti Sport.

A korábbi gyorsaságimotoros-világbajnok magyar versenyző huszonöt másodpercig volt eszméletlen a bukás után, amelynek következtében többek között vérömleny keletkezett a koponyájában, összezúzta a bokáját, lehorzsolódott a bőr a válláról, és eltört az állkapocscsontja.

"Kívülről nem látszik semmi az arcomon, de mindkét oldalon eltört a bölcsességfogam is. Szerintem a sisak szíja húzta meg az államat, ötven-ötven százalék, hogy kell-e operálni" - mondta az először Ausztráliában kezelt, de azóta hazaengedett Talmácsi.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Talmácsi a második futamon már elindulna Talmácsi Gábor Menedzsment


"Rágni sem tudok, egyelőre bébiételen élek, csak azt vagyok képes megenni. A többi sérülésem elenyésző, a jobb bokámra nem tudok ráállni, a jobb vállamba beleégett a bőrruha, ahogy csúsztam az aszfalton, valószínűleg a motor is átmehetett rajtam, mert a mellkasomon is vannak nyomok. De nem olyan vészes, ez olyan, mint amikor a gyerek elesik a homokozóban."

Talmácsi hozzátette: ha az orvosok zöld utat adnak neki, akkor ott lesz a második futamon Aragónban április 14-én.