A Red Bull dominált, a Mercedesek lerobbantak
2013. március 15. 06:11
Bár Magyarországot elborította a hó, Ausztráliában, ahol kora ősz van, szépen süt a nap.
Az 5-ös számú gyors jobbosnál többen szélesen fordultak el, bár mindenki baj nélkül megúszta, hogy a rázókő mögötti területet is igénybe vette.
5,4 méter/másodperces sebességgel fúj. A levegő 23, az aszfalt 37 fokos.
Ebben a pillanatban zöldre váltott a lámpa, de még senki sem élt a lehetőséggel, hogy pályára hajtson. Délután a csapatok kipróbálják az új szuperlágy gumikat is, a másik használható keverék a közepes keménységű.
Ami azért fontos, hogy a versenyző tudja, a pálya egyes részein mire számítson. A célegyenesben szemből, a hátsó egyenesben viszont hátulról fúj a szél, az iránya nem változott délelőtthöz képest. A pályára egyelőre csak Räikkönen és di Resta ment ki.
Első körében 1:32.967-et futott a közepes keménységű gumikon. A pálya benépesült, csak a két Red Bull, a két Ferrari és Sutil maradt a bokszban.
A célegyenes végi kanyar féktávján rontott, Mercedesével a bukótéren keresztül vette be a kanyart. Csapattársa, Hamilton viszont megfutotta az eddigi legjobb időt, 1:27.882-t jegyzett. Räikkönen, di Resta, Pérez és Button követi őt a tabellán.
Mindhárom szektorban legjobb részidőt futva 1:26.604-nél állította meg a stoppert. A két Ferrarinak még mindig nincs mért köre, a csapat kivár.
A tempós bal/jobb kombináció végén alulkormányzottá vált Red Bullja, és nem sokon múlott, hogy a kijáratnál a fűre hajtva elveszítse uralmát fölötte. Sutil a célegyenes végén sodródott le kicsit a bukótérbe.
Vettel, Rosberg, Webber, Hamilton az első négy sorrendje jelenleg, de Webber pont most ugrott Rosberg elé. Az 1:26.274-nél járó Vetteltől 694 ezredmásodperc a lemaradása.
Rádión panaszkodott, hogy a szemébe sütő lenyugvó naptól keveset lát. Melbourne-ben a szokásos 14 óra helyett később, 16:30-kor kezdődött a második szabadedzés. Már korábban is aggasztott néhány pilótát a vakító nap.
De a Williams újoncának ideje csak a 15. helyre elég. Vettel mögé most Hamilton zárkózott fel, a hátránya azonban neki is fél másodperc fölötti. Az 5. és 6. helyet a Ferrari párosa foglalja el Alonso-Massa sorrendben.
35 Celsius fok a hőmérséklete, ami két fokkal alacsonyabb, mint félórával ezelőtt. A szuperlágy gumikat közben Maldonado és Vergne is megkapta.
Van der Garde leparkolta autóját az egyik bukótérben, ahonnan most szállítják el. Ez a legrosszabbkor jött az újoncnak, hiszen sok edzésidőt veszít.
A rádión közölte, hogy a 3-as kanyarnál akadt egy kis problémája, valamint a 9-es kanyar kijáratánál meghibásodott a KERS a Ferrariban. Az állás az első tíz helyen: Vettel, Hamilton, Massa, Webber, Rosberg, Alonso, Räikkönen, Grosjean, Button, Hülkenberg.
Martin Whitmarsh csapatfőnök az imént elismerte a Sky Sportsnak, hogy a csapat nem elégedett. Igyekeznek minél több adatot gyűjteni pénteken, hogy megérthessék a teljesen újratervezett autót.
De ma már nem vezethet a műszaki hiba miatt. Van der Garde szemmel láthatóan bosszús. A holland így utolsó lesz a tabellán, csapattársától, Pictől is négy tizedet kapott.
Az élmezőnyből ő volt az első, aki felrakta a szuperlágy Pirelliket, ám végül 474 ezreddel lassabb lett Vettelnél. Az első két szektorban még jobban állt a Red Bullnál.
102 ezredet vert rá (1:26.172), ő is már a szuperlágy gumikon volt kint. Alonsóhoz hasonlóan romlott a gumijainak teljesítménye a kör végére. Többen javítottak, az új sorrend az élen: Webber, Vettel, Räikkönen, Alonso, Hamilton, Massa, Rosberg, Grosjean.
Két szektor után úgy tűnt, visszaveheti a vezetést, de utolért valakit, ráadásul meg is csúszott a 13-as kanyarnál, ezért visszavett a tempóból. A következő körét sem nyomja meg, meglátjuk, maradt-e elég a szuperlágy gumikban egy jó körre.
Charlie Whiting rászólt a francia pilótára, hogy az utolsó rajtgyakorlatát a bokszutca végén nagyon messze kezdte, majdnem a pályáról. Van der Garde közben elárulta, hogy mégsem műszaki hiba történt vele, ugyanis a megcsúszása után lefulladt az autója.
Megint ő áll az élen, sikerült 1:25.908-at futnia. Webberre 264 ezredet vert. Rosberg megelőzte Räikkönent, most ő a harmadik.
A 4-es kanyarnál beforduláskor megcsípte a füvet a hátsó kerekével és megpördült. Tovább tudott menni. Vettel arra panaszkodott, hogy a KERS-ével gondok vannak.
Már csak rá vártunk az élbolyból, hogy megnézzük, mit tud a szuperlágy gumikkal, de a 9-es kanyarnál elrontotta a féktávot és átgázolt a bukótéren. Grosjean a piros jelzésű gumikkal az 5. helyre jött be, Räikkönen és Alonso közé.
A tabella sorrendje várhatóan már nem igazán fog változni, ugyanis a futamra készülve most kezdik meg a versenyzők a gyakorlást magasabb üzemanyagszinttel. Az állás: Vettel, Webber, Rosberg, Raikkönen, Grosjean, Alonso, Hamilton, Massa, Sutil, Hülkenberg, Button, di Resta, Pérez, Ricciardo, Gutiérrez, Maldonado, Vergne, Bottas, Bianchi, Pic, Chilton, van der Garde.
Az újonc Chilton túlságosan jobbra, a második évét kezdő Pic túlságosan balra és előre állt meg a kijelölt pozícióhoz képest. Három kivétellel az összes versenyző pályán van jelenleg.
Az újonc Gutiérrez nem igazán figyelt a bokszutcából kijövet, a célegyenes végén kis híján a lendületből érkező Massának ütközött. A brazilnak kellett korrigálnia, hogy elkerüljék az ütközést.
Sok versenyző az utóbbi percekben váltott át a szuperlágy keverékről a közepes keménységűre, vagy fordítva, az imént Vettel jött be a bokszba. A gumikopásra sokan panaszkodnak.
A 6-os kanyarnál közvetlenül a fal előtt áll a Mercedese, egyelőre nem derült ki, hogy az autó romlott-e el, vagy Hamilton hibázott. Előbbire utal, hogy Hamilton az első szektorban kirívóan lassú, 50 másodperces részidőt ment.
Ez hihetetlen, alighogy megállt Hamilton autója, Rosberg is leparkol a pálya mellett. Váltóhibára gyanakodnak a Mercedesnél. Az autójuk borzasztóan megbízhatatlan volt az első két tesztnapon, utána viszont kiemelkedően megbízható. Úgy tűnik, ma ismét az előbbi formát fogta ki.
A 13-as kanyar kijáratánál megindult az autójának hátulja, Webbernek azonban sikerült lefékeznie, mielőtt a szemközti falnak csapódott volna.
A versenyzők még befejezhetik utolsó mért körüket, de többre már nincs lehetőségük. Az aszfalt 29 fokra hűlt le az edzés végére.
Egyedül sétál vissza csapatához a parkon keresztül, miután lerobbant az autója. Érzelmet nem lehet leolvasni az arcáról, mert a sisak még a fején van.
Sebastian Vettel kicsit aggódva nyilatkozott az előszezoni tesztek után, mert szerinte nem volt tökéletes a Red Bull felkészülése, de az Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapja alapján optimistábban térhet nyugovóra az első időmérő előtt: az első tréning után a másodikon is ő végzett a tabella élén, ezúttal csapattársát, Mark Webbert megelőzve.
Délután szokás szerint a keményebb, jelen esetben a közepes keménységű gumikon kezdték meg a gyakorlást a versenyzők, majd átváltottak a szuperlágy keverékre. Vettel mindkettővel a leggyorsabb volt, a puhább gumikkal ráadásul úgy, hogy az első kísérleténél, amikor elvileg a legjobb állapotban voltak az abroncsok, visszavett a tempóból, mert utolért egy másik autót.
A 2. helyezett Webber lemaradása 0,264 másodperc volt, a 3. Nico Rosbergé pedig már 0,414. A Lotusok látszólag jó formában vannak, Kimi Räikkönen és Romain Grosjean is megelőzte a Ferrari párosát, amelynek gyorsabbik tagja ezúttal Fernando Alonso volt.
A Red Bull mögötti mezőnyt azonban hiába vezette a Mercedes, a csapatnál aggodalomra adhat okot, hogy az edzés utolsó perceiben Lewis Hamilton és Rosberg autója is megállt. Hamilton egyébként nem tudta teljesen kihasználni a szuperlágy gumikban rejlő lehetőséget, ugyanis legjobbnak tűnő körében kicsúszott a bukótérbe a 9-es kanyarnál.
Nála is rosszabbul járt az újonc Giedo van der Garde, aki a kavicságyban ragadt a korai hibája után, így nem sok tapasztalatot szerzett. Webber és Jean-Eric Vergne viszont megúszta, hogy hasonló sorsra jusson - ők meg tudták fogni az autót egy megpördülést követően.
A középmezőny a jelek szerint idén jobban leszakadt az élbolytól, mint a korábbi években: míg a négy leggyorsabb csapat - a Ferrari, a Lotus, a Mercedes és a Red Bull - pilótái egy másodpercen belül maradtak egymáshoz képest, a Force Indiánál versenyző Adrian Sutil kivételével mindenki másnak legalább két másodperces volt a hátránya Vettel mögött.
Szombaton a csapatoknak még egy órája lesz felkészülni az Ausztrál Nagydíj kvalifikációjára és futamára. A gumikopásra többen panaszkodtak az edzések folyamán, de a Pirellinél az adatok alapján arra számítanak, hogy két-három bokszkiállásal kényelmesen teljesíthető az 58 körös táv.