Vágólapra másolva!
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi vizsgálatot indított Luis Suárez, az FC Liverpool uruguayi futballistája ellen, aki vasárnap, a Chelsea elleni rangadón megharapta Branislav Ivanovicot, a londoniak szerb védőjét.

A 2-2-es döntetlennel zárult találkozón a csatár a 97. percben szerezte meg az egyenlítést és az egy pontot érő gólt, teljesítményére azonban rányomta a bélyegét a 74. percben történt incidens, amikor a Chelsea 16-osán belül egyszerűen beleharapott riválisa karjába.

Az FA közleménye szerint az ilyen esetekben megszokott három mérkőzésére szóló eltiltás várhatóan nem lesz elegendő, így könnyen elképzelhető, hogy Suárez - aki 23 találattal vezeti a Premier League góllövőlistáját - a Liverpool hátralevő négy bajnoki találkozóján már nem lép pályára.

A válogatott támadónak nem ez az első botrányos esete: 2010-ben, még az Ajax játékosaként megharapta Otman Bakkalt, a PSV Eindhoven játékosát - ezért hét mérkőzésre eltiltották -, és ezt követően ragasztották rá "az Ajax kannibálja" gúnynevet.

Suárezt 2011 decemberében nyolcmeccses eltiltással büntették, mert - már liverpooliként - rasszista kijelentésekkel sértegette Patrice Evrát, a Manchester United színes bőrű futballistáját.