Szerdán tanúskodik Tóásó Előd

A Bolíviában terrorizmussal vádolt Tóásó Előd (k) perének újabb tárgyalási napján a bolíviai Santa Cruzban 2013. június 17-én
Vágólapra másolva!
Újabb halasztást szenvedett a bolíviai Santa Cruzban az úgynevezett terroristaper: a hétfőn összeült bíróság úgy döntött, hogy szerdára tűzik ki Tóásó Előd tanúvallomásának meghallgatását.
Vágólapra másolva!

A május 20-án kezdődött bírósági meghallgatások sorozatos halasztásokat szenvedtek, előbb június 3-ra, majd június 17-re tűzték ki a folytatást, mivel előbb a bíróság elnöke helyt adott a magyar állampolgársággal is rendelkező vádlott, Tóásó Előd fizikai kimerültségére vonatkozó kérésnek, majd egy másik vádlott egészségi állapotáról kellett információkat begyűjteni.

Gary Prado, Tóásó Előd védője úgy nyilatkozott, hogy a halasztásnak ezúttal is az volt az oka, hogy a bíróság szeretné tisztázni az egyik vádlott - a perben összesen 39 embert vádolnak Evo Morales bolíviai elnök elleni összeesküvéssel -, a szívműtéte után lábadozó Ronald Castedo meghallgatásának lehetőségeit.

A 39 vádlottból mindössze kéttucatnyian voltak jelen a legutóbbi bírósági meghallgatásokon, ugyanakkor a perrendtartás szerint valamennyi őrizetben lévő vádlottnak meg kell jelennie a bíróság előtt.

A Bolíviában terrorizmussal vádolt Tóásó Előd (k) perének újabb hétfői tárgyalási napján a Santa Cruzban. Forrás: MTI/EPA

Bolíviai kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert.

A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terroristacsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét a bolíviai törvények értelmében már rég szabadon kellett volna engedni, mivel 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban. (Az ügy részleteiről itt találja cikkeinket.)