Charlie Sheen SMS-ben rúgta ki és alázta meg kolleganőjét

Charlie Sheen és Selma Blair, Anger Management
Vágólapra másolva!
SMS-ben mondott fel az Anger Management főszereplője és producere Selma Blairnek: a Deadline szerint még le is picsázta a színésznőt.
Vágólapra másolva!

Nincs béke Charlie Sheen körül: a korábbi botrányok után idénre is jut egy-kettő. Legutóbb arról írtunk, hogy kiakadt a Ki nevel a végén? (Anger Management) sorozatváltozatának forgatásán, miután megtudta, hogy Selma Blair panaszkodott róla a producereknek. Az annak idején a Kegyetlen játékokkal feltűnt színésznő azt találta mondani, hogy Sheennel őrület együtt dolgozni, mivel állandóan késik, és a munkamorálja sem a legjobb.

Az excentrikus színész a tőle megszokott modorban válaszolt, mondván, ő a műsor sztárja, neki ne dumáljon olyan nő, akinek epizódonként csak kétoldalnyi szövege van, szemben az ő negyvenével. Majd közölte, hogy kirúgja a színésznőt, holott erre hivatalosan nincs lehetősége - viszont megígérte, hogy nem hajlandó tovább forgatni, ha Blair másnap újra munkába áll. Helyette inkább Mila Kunist javasolta az alkotóknak.

A Deadline szerint június 18-án meg is történt a szakítás, a producerként is ügyködő Sheen SMS-ben rúgta ki Blairt, ráadásul a cunt szót is használva, ami nagyjából picsaként fordítható. A lap úgy tudja, hogy a színésznő korábban is kapott már gyalázkodó hangnemű szöveges üzenetet kollegájától, és több munkatárs is panaszkodott rá, mert sokszor órákig ülnek és várnak, amíg a főszereplő méltóztatik megjelenni.

Charlie Sheen és Selma Blair, Anger Management Forrás: AFP/Getty/Frederick M. Brown

A sorozatot gyártó Lionsgate egy rövid közleményben megerősítette a hírt, miszerint Blair már nem stábtag, nem tér vissza az újabb részekben. Noha sok sikert kívánnak neki, könnyen lehet per az ügyből.