Vágólapra másolva!
Az amerikai Trek csapatban folytatja pályafutását 2014-től Andy és Frank Schleck luxemburgi kerékpáros testvérpár.

A 33 éves Frank és 28 esztendős öccse indulnak majd a nagy körversenyeken, valamint a három ardenneki egynaposon, az Amstel Gold Race-en, a Vallon Nyílon (Fleche Wallonne) és a Liége-Bastogne-Liége viadalon.

Kettőjük közül Andy Schleck számít sikeresebbnek: 2010-ben nyert már Tour de France-t - miután a spanyol Alberto Contadort doppingvétség miatt kizárták előle -, 2009-ben és 2011-ben második volt a francia körversenyen, idén pedig 20. lett. Jelenleg a Radio Shack-Leopard-Trek együttesét erősíti.

Bátyja a 2011-es Touron volt harmadik, ám idén nem versenyzett, mert doppingvétség miatt kiszabott eltiltását tölti, illetve nincs is csapata erre a szezonra.