Tevék terjeszthetik a halálos közel-keleti vírust

egypupú teve, MERS-vírus, teveverseny, illusztráció
Vágólapra másolva!
A denevérektől származó vírus nagy valószínűséggel kiöregedett versenytevék közvetítésével fertőz embereket.
Vágólapra másolva!

A földrajzi eredete után a közelmúltban Közép-keleti Légzőszervi Tünetegyüttes Koronavírussá (MERS-CoV, Middle East Respiratory Syndrome Coronavirus) elkeresztelt vírus 2012 nyarán bukkant fel Szaúd-Arábiában. Megjelenése óta már 94 igazolt megbetegedést és 46 halálesetet okozott.

Az egészségügyi szakemberek a felbukkanása óta keresik a vírus forrását, és most úgy tűnik végre meg is találták: nagy valószínűséggel kiöregedett verseny tevéktől származik.

A vírus denevérektől származik, de tevéken keresztül jutott el az emberhez

Bár a vírus most már emberről-emberre is terjed, még mindig vannak olyan esetek is, ahol a beteg igazoltan nem került kapcsolatba más beteggel. Ezért a kutatók kezdetektől azt feltételezték, hogy a vírus egy vagy több állatfaj közvetítésével fertőzhet.

A konkrét fajok meghatározásához szarvasmarháktól, juhoktól, kecskéktől és tevéktől gyűjtöttek vérmintákat Hollandiában, Spanyolországban, Chilében és Ománban. A kutatást végző holland népegészségügyi intézet munkatársai próbáltak mintákat gyűjteni Szaúd-Arábiában és Katarban is, - ezekben az országokban ugyanis kiemelkedően magas volt a megbetegedések száma -, ám a két állam nem volt hajlandó együttműködni a holland szakemberekkel. A vérmintákban a kutatók a MERS-vírushoz kapcsolódó antitesteket (ellenanyagot) vizsgálták.

A minták közül az Ománban gyűjtött összes, számszerint 50 egypupú teve vérmintájában találtak MERS-antitesteket – olvasható a The Lancet Infectious Diseases orvosi szaklap lefrissebb számában. A vizsgált tevék mind idősebb nőstények voltak, amelyeket egykor versenyzésre használtak, most pedig tenyésztésre tartanak. Az állatok különböző helyszínekről, különböző tulajdonosoktól származtak. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az egypúpú tevékben, azaz dromedárokban nem a vírust, hanem a MERS ellenanyagát találták. Az ellenanyag jelenléte arra utal, hogy az állat egyszer hordozta a MERS-t, vagy egy ahhoz nagyon hasonló vírust, és sikeresen legyőzte azt

A kutatók egyébként már 2012 őszén kimutatták, hogy az új vírus denevérektől származhat, több ponton ugyanis egyezést mutat egy denevéreket fertőző rokon vírussal. Ám mivel az ember csak korlátozottan érintkezik denevérekkel, feltételezhető volt, hogy a vírus köztes állati gazdák láncolatán keresztül jut el az emberhez. Az, hogy minden ománi teve mintája pozitív volt, ugyancsak megerősíti ezt a feltételezést.

Forrás: AFP/Karim Sahib

Fertőzött tevehúson keresztül a világ minden tájára eljuthat?

Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek a világ legnagyobb tevehús tenyésztője, illetve fogyasztója, népszerűek a tevetejből kászült termékek, és mindkét ország exportál is élő tevét afrikai országokba illetve Ausztráliába. Ugyanakkor Ausztrália is exportál tevehúst, elsősorban a Közel-Keletre. Hogy a vírus a Közel-Keletről terjedt-e el, vagy esetleg Ausztráliából behozott hús a forrása, további vizsgálatok tárgya.

Egy németországi kórházban márciusban elhunyt Abu Dhabi (az Egyesült Arab Emírségek fővárosa) beteg esetében egyébként már felmerült a teve szál: a férfi ugyanis tartott verseny tevéket, sőt röviddel azelőtt, hogy kitört rajta a kór, ellátott egy beteg tevét.