Már halottnak nyilvánították, amikor magához tért

Vágólapra másolva!
Egy amerikai férfinak háromnegyed órára leállt a szíve, az orvosok is lemondtak róla, amikor mégis elkezdett életjeleket adni. A doktorok nem értik, mi történt.
Vágólapra másolva!

Háromnegyed órán át nem vert a szíve egy férfinak, ő mégis visszatért az életbe. Az eset az Egyesült Államokban, az ohiói West Carrollton városi kórházában történt. A 37 éves férfit, Tony Yahle-t már halottnak nyilvánították, és a nővérek beengedték hozzá a családját, hogy elbúcsúzzanak tőle. Ekkor kezdett életjeleket mutatni, az orvosok legnagyobb megdöbbenésére.

Nem azonnal tért magához, öt nap kellett ahhoz, hogy teljesen visszanyerje a tudatát. Az orvosok értetlenül állnak az eset előtt, már csak azért is, mert a vizsgálatok szerint a férfi szívének semmi baja sem volt. Jobb híján arra tippelnek, hogy valamilyen vírusfertőzés okozta a meglehetősen hosszú ideiglenes szívhalált.