Kitört a forint

Vágólapra másolva!
Elromlott a hangulat a világban a szíriai események hatására, ami a feltörekvő piaci tőkekivonásokkal karöltve mélybe lökték a tőzsdei árfolyamokat. Ilyen rossz környezetben sajnos a forint sem tudja tartani magát, az augusztusban egyébként relatíve jó erőben levő deviza nagy léptékben gyengül kedd reggel óta. Mivel ezzel elesett az eddigi ellenállás, akár a 307,5-ös legközelebbi megállóig is zakatolhat majd az árfolyam, ha nem enyhül a feszültség a piacokon.
Vágólapra másolva!

Kedd reggel óta már összesen négy forintot gyengült a forint az euróval szemben, így az árfolyam a 302-es szint fölött tartózkodik. Az eladói nyomás a szíriai eseményekkel magyarázható, mely a geopolitikai kockázatok fokozódásán keresztül beszivárog az eszközárakba. A félelem azt követően lángolt fel, hogy az amerikai külügyminiszter szavai egy Szíria elleni katonai támadás lehetőségére utaltak, ami a közel-keleti régió destabilizálódását és nem mellesleg az oroszokkal és kínaiakkal való diplomáciai kapcsolat romlását eredményezné.

Míg a forint a feltörekvő piaci tőkekivonást és a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos részleteket augusztusban jól viselte, most úgy tűnik elfogyott a cérna a befektetőknél. A kedvezőtlen nemzetközi hangulat mellett persze azt sem szabad elfeledni, hogy tegnap a várakozásoknál nagyobb mértékben csökkentette az alapkamatot a jegybank, ami szintén a forint gyengülése irányába ható lépés volt.

Az árfolyam gyengülésével ugyanis a forint a 300-301-es szinteknél húzódó technikai ellenállást utasított maga mögé, márpedig technikailag ez a további gyengülés lehetőségét erősíti. A következő fontosabb ellenállás 307,5 forint/eurónál húzódik, vagyis ha a világban nem javul a hangulat, a forint akár idáig is gyengülhet a következő hetekben. Ezek a szintek adódnak akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy egy emelkedő háromszögből tört ki felfele a forint.

A romló befektetői hangulat az állampapírpiaci hozamszintet is felfele hajtja, a tízéves kötvény hozama így lassan már a június végi csúcsok fölé kerül. Az amerikai állampapírok hozamemelkedése miatt a feltörekvő piacokon eladói nyomás alá kerültek a kötvények (hiszen az egyre vonzóbb amerikai hozamok fokozatosan szívják el a tőkét ezekről a piacokról), bár a magyar sokkal jobban állja még a sarat az indiai, vagy brazil folyamatokhoz képest.