Vágólapra másolva!
Huszonkilenc veretlenül megvívott hazai Bajnokok Ligája-mérkőzés után szerdán a Chelsea labdarúgócsapata 2-1-re kikapott a svájci Baseltől, de José Mourinho vezetőedző cseppet sem tűnt elkeseredettnek.

Messi triplázott, Klopp vicsorgott, a Chelsea megégett

A portugál szakembert a találkozó után arról faggatták, mennyire elégedett csatárai teljesítményével, de Mourinho semmi negatívumot nem említett.

"Amikor veszítünk, nem szoktam a játékosaimról beszélni, csak a saját felelősségemről. Ami a csatárkérdést illeti, én a szezon hátralévő részében boldog leszek a három támadómmal" - mondta.

A Basel ellen az Anzsi Mahacskalától szerződtetett Samuel Eto'o kezdett, de nem tette egyszer sem próbára Yann Sommer kapust. Csereként pályára lépett még Demba Ba, míg a világ- és Európa-bajnok spanyol Fernando Torrest ezúttal a keretbe se nevezte a szakvezetés.

José Mourinho Forrás: AFP/Glyn Kirk

A szezon eddigi hat tétmérkőzésén a Chelsea mindössze hatszor volt eredményes, az egyetlen csatárgólt - még a Bayern München elleni Szuperkupa-döntőn - éppen Torres jegyezte

"A játékosaim jó futballisták, profik, akik nap, mint nap, mérkőzésről mérkőzésre a legjobb teljesítményüket próbálják nyújtani. El fog jönni a boldog pillanat" - mondta Mourinho, aki szerint Bázelben nyerni kell majd november 26-án, és ezzel kompenzálni lehet a szerdai kisiklást. "Elveszítettünk három pontot, ezt valahol vissza kell nyernünk. Bázelben, Gelsenkirchenben vagy Bukarestben, esetleg mindhárom helyen. Normális esetben az összes hazai meccset nyernünk kellene, és néhány idegenbeli pont már elég a továbbjutáshoz. Most ezen változtatnunk kell."