Vágólapra másolva!
A Haladás kulcsembere ősszel a 34 éves Halmosi Péter volt, aki hat góllal és öt gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a szombathelyi csapat a hatodik helyről várhatja az NB I márciusi folytatását.

A 35-szörös válogatott labdarúgó nagyon örül annak, hogy ilyen jó idényt tudhat a háta mögött, ám szerinte ez egyben kritika is az NB I-nek, hogy ennyi idősen így ki lehet emelkedni a bajnokságból.

"A bajnokságot jobbnak tartom, mint korábban, mivel sűrűbb a mezőny, bárki megverhet bárkit, de ettől ez még nem egy túl kedvező minősítés az NB I számára, hogy én 34 évesen kiemelkedő tudok lenni" - mondta az Origónak a ballábas labdarúgó.

Gerson vs Halmosi a novemberi Haladás-Fradin Forrás: MTI/Illyés Tibor

Úgy véli, hogy külföldön elvétve láthatunk olyan 34-35 éves futballistát, aki folyamatosan, hétről hétre képes kiemelkedő teljesítményt nyújtani. "Angliában ilyenkor már jönnek a fiatalok, így téged is könnyebben félreraknak. Nekem most az NB I-ben egy olyan szezonom volt, hogy egy 20 éves is megirigyelhetne. Néha el is mosolyodom azon, hogy hol vannak a fiatalok, hol van az utánpótlás, hogy én a padon üljek? Persze én játszani akarok, de a magyar foci előrelépéséről akkor beszélhetnénk, ha a Haliban sok olyan fiatal lenne, aki letépi rólam a mezt."

Halmosi szerint nagy probléma Magyarországon, hogy a tudomása szerint az akadémiákon nem folyik mentális képzés, ő részben ennek a hiányában látja, hogy nincsenek bevethető fiatalok. "Ezért van az, hogy itthon még egy 20-21 éves játékost is csak tehetségnek nevezünk, noha neki már érett futballistának kellene lennei. Ez komoly hiba. A mi fiatal focistáink el vannak kényeztetve, azt hiszik, ha egyszer már játszottak az NB I-ben, akkor ők már valakik. Pedig nem, és ez a hozzáállás a megfelelő mentális felkészítéssel megváltoztatható lenne."

A Premier League-ben is megfordult focista úgy véli, nem véletlen, hogy az U21-es válogatott oda-vissza kikapott Ausztriától, mert az osztrákok sok pénzt tettek az utánpótlásképzésbe, aminek már látható is az eredménye. "De az U19-eseket is említhetném, akik egy fizikálisan és mentálisan egyaránt erősebb Angliával találták magukat szemben. Pedig ez fejleszthető lenne, méghozzá az akadámiákon."