Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott 34-27-es vereséget szenvedett a világbajnok spanyol csapattól a dániai Európa-bajnokság nyitónapján. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint hiányzik az összhang, Ilyés Ferenc úgy érzi, a bírók is inkább az ellenfelet tisztelték, Lékai Máté elismerte, ennyi kapott góllal nem lehet meccset nyerni.

"Számunkra a mostani felállásban kellett egy kis tapasztalat, hogy játékba lendüljünk, tudtuk jól, hogy azok a fázisok, amik az első félidő első és utolsó tíz percében történtek, a világbajnok ellen nem megengedhető. Az a csapat, amely az elején nem tudja belőni a helyzeteit, komoly hátrányba kerül. Amikor a csapat feloldódott, a második félidőben improvizatívabban, keményebben kézilabdázott. A csapatunkból hiányzik még az összhang, ráadásul sajnos az átlövőink játékhiánnyal küszködnek" - nyilatkozta a mérkőzés után Mocsai Lajos szövetségi kapitány.

A csapatkapitány Ilyés Ferenc szerinte a játékvezetők se segítettek a felzárkózás során. "Tizenöt perc után érkeztünk meg erre az Európa-bajnokságra, feljöttünk két gólra, aztán pár hibát elkövettünk támadásban, és kaptunk öt leindítás-gólt, amivel hét lett a különbség a szünetre. Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy megpróbáljuk megfordítani, de öt gólnál jöttek olyan ítéletek, amelyekkel egyszerűen nem tudtunk továbblépni. Azt hiszem, ennek a spanyol válogatottnak talán túlságosan is nagy respektje van a bíróknál."

"Kétszer ilyen tíz percet nem szabad csinálnunk, mint az első félidőben, ekkora hátrányt a világbajnok ellen nem lehet behozni. A második félidőre kicsit jobban összeállt a támadójátékunk, de a védekezésben sajnos 17-17 kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni. Ki kell elemezni a látottakat, és az izlandiak ellen jobban kell teljesíteni" - vélte a Celje irányítója, Lékai Máté.

A spanyolok jobbszélsője, Victor Tomas szerint az első percekben mutatott teljesítmény nagyon fontos volt, míg Manuel Cadenas szövetségi kapitány játékosai a magabiztosságát dicsérte. "Mindig nehéz az első meccs egy Európa-bajnokságon, de ma szerencsére nagyon magabiztosak voltunk. Végig uraltuk a mérkőzést, támadásban és védekezésben egyaránt. Nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével" - mondta.