Sötét felhők az OTP felett

Vágólapra másolva!
4 200 forintra vágta vissza év végére vonatkozó célárát a Concorde, miközben korábban 4 650 forintot várt az elemző, Gyurcsik Attila.
Vágólapra másolva!
  • Gyurcsik szerint az ukrán leány várhatóan nem lesz idén nyereséges, köszönhetően a hrivnya gyengülésének, ráadásul az OTP-nek további céltartalékok képzésére is szükség lehet.
  • Az orosz profitabilitás szintén alacsony lehet, ráadásul ha valóban bevezetnének egy esetleges kamatplafont a fogyasztási hitelekre, az az "egész üzleti modellt" kérdésessé tenné.
  • A Concorde szerint továbbá a kormány devizahitelesekkel kapcsolatos intézkedései szintén kockázatot jelenthetnek, a 2013-as alacsony profitról pedig nehézkessé tennének bármilyen mértékű növekedést.
  • Az OTP árfolyama ma ezzel együtt nem teljesít rosszul, kora délelőtt 0,3 százalékos pluszával a legjobb blue-chipnek számít, 4 365 forintnál jár az árfolyam, ami 3,9 százalékkal haladja meg a Concorde célárát.
Forrás: Investor.hu