Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője Kijevben tartott szombati sajtótájékoztatóján közölte, hogy az előző huszonnégy órában tizenhárom ukrán katona halt meg a kelet-ukrajnai harcokban. Arról nincsenek hírek, hogy a lázadók között vannak-e halálos áldozatok.
Helyi hírügynökségi beszámolók szerint vasárnapra virradóra aknavető-gránátok és rakéták robbanását lehetett hallani Donyeck központjában. Nem szűnnek az összecsapások a donyecki nemzetközi repülőtér körzetében sem. Az ottani harcok a hét második felében lángoltak fel, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrán kollégájával, Petro Porosenkóval, valamint több EU-tagország vezetőjével és EU-tisztségviselőkkel Milánóban tárgyalt az ukrán válság rendezési lehetőségeiről. A jelek szerint nem sikerült áttörést elérni, sőt, Porosenko kijelentette, hogy nem bizakodó a kelet-ukrajnai békefolyamatot illetően.
Noha a kelet-ukrajnai konfliktus a fegyverszünet szeptember 5-i kezdete óta jelentősen enyhült, szinte minden nap újra fellángolnak a harcok. Liszenko néhány nappal ezelőtt úgy fogalmazott: a szeparatisták "nem hagynak fel a lakott körzetek támadásával az átmenetileg ellenőrzésük alatt lévő területeken".
A Minszkben szeptember 5-én Ukrajna, Oroszország, a kelet-ukrajnai felkelők és az EBESZ között létrejött 12 pontos megállapodásban a felek tűzszünetben egyeztek meg. Ukrajna vállalta, hogy törvényben rögzíti a két szakadár terület, Donyeck és Luhanszk megye különleges státusát, valamint rendkívüli helyhatósági választások megrendezését.