Elhunyt Kapolyi László volt ipari miniszter

Vágólapra másolva!
Nyolcvankét éves korában elhunyt Kapolyi László volt ipari miniszter és MSZP-s képviselő. 
Vágólapra másolva!

Elhunty Kapolyi László volt ipari miniszter és MSZP-s képviselő - közölte Göbölös Sándor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt alelnöke, szóvivője az MTI-vel.

Kapolyi László meghatározó alakja volt a magyar politikának Forrás: MTI

A bányamérnök, közgazdász és üzletemberről lett politikus Újpesten született, 1932-ben. Miskolcon, 1957-ben a Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett bányamérnöki diplomát. 1961-ben védte meg műszaki doktori disszertációját. Közben 1962-ben a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen ipari közgazdász oklevelet szerzett, illetve megvédte második egyetemi doktori disszertációját.

Meghatározó politikus volt

A Wikipédia adatai szerint 1953 és 1976 között a Tatabányai Szénbányáknál mérnökként, majd üzemvezető főmérnökként, később pedig főosztályvezetőként dolgozott. 1976-ban távozott a szénbányáktól és a Nehézipari Minisztériumban kapott miniszter-helyettesi kinevezést. 1981 és 1983 között az Ipari Minisztérium energetikai államtitkára volt. 1983-ban a Lázár-, majd 1987-ig a Grósz-kormány ipari minisztere volt. 1985-től 1988-ig az Magyar Szocialista Munkáspárt (1968-ban lépett be) Központi Bizottsága tagjaként politizált.

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt Forrás: MTI

Az úgynevezett eocénprogram bukása után távozott a posztjáról. Ipari miniszterségével egyidőben az MSZMP-ben a Központi Bizottság tagja lett, és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává is megválasztották.

Komoly szerepe volt az orosz államadósság lebontásában

1989-ben alapította meg a System Consulting Kft-t, aminek ügyvezető igazgatója, majd az igazgatótanács elnöke lett. A társasági jog 2006-os reformja után a cég zártkörűen működő részvénytársasági formát vett fel, itt elnök-vezérigazgató lett. A cég a rendszerváltáskor fennálló orosz államadósság lebontásában is részt vett. Eleinte az orosz állam kizárta, hogy adósságukat energiahordozóban törlesszék, Kapolyi Lászlónak azonban sikerült elérnie, hogy szenet vásárolhasson, amit Ukrajnába, a burstini erőműbe szállított, onnan pedig áramot importált Magyarországra. Ez az üzleti stratégia vitákat váltott ki, kritikusai szerint Kapolyinak pártmúltjára hivatkozva volt lehetősége az áramimportra. A cégnek jelentős szerepet volt az orosz államadósság lebontásában.

A leggazdagabb képviselő volt

1990-ben független országgyűlési képviselőjelölt volt. 1991-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt budapesti szervezetének vezetőségi tagja lett. 1992–1993-ban az országos vezetőség tagja, 1993-tól az elnökség tagja lett, majd 1994-ben a párt elnökévé választották. Tisztségében többször megerősítették. Az 1994-es, illetve 1998-as országgyűlési választásokon a párt képviselőjelöltje volt, de a párt országos szinten nem érte el az öt százalékot. A 2002-es országgyűlési választáson a két párt közötti együttműködésben a Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listájáról szerzett mandátumot, négy évvel később a párt országos listájáról került be. Az Országgyűlés gazdasági bizottságában dolgozott. 2010-ben ő volt a leggazdagabb parlamenti képviselő. A 2010-es országgyűlési választáson az MSZDP színeiben indult, mandátumot nem szerzett. 2002-ben az Újpesti Torna Egylet elnökévé választották.

Az Index.hu úgy tudja, hogy Kapolyi László hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. A teljes cikket itt olvahatja.