Firkálni, rajzolni korábban is szeret, de óvodás korban merül el leginkább a gyerkőc a színek és formák birodalmában. Szülőként meglepve tapasztaljuk, hogy az az örökmozgó csemete, aki öt perc után egyedül hagyott bennünket a játszó szőnyegen, hosszú félórákat tölt az asztalnál ülve, és teljesen elmélyül az alkotás örömeiben. Sokszor kérdésre, felszólításra sem reagál, egyértelmű, hogy képzelete egészen más dimenziókba ragadta. Fiúk, lányok életében egyaránt vannak időszakok, amikor ébredés után első útjuk a ceruzáikhoz vezet, az óvodában is egyből a rajzos asztalhoz ülnek, hogy aztán délután, hazaérve tovább folytassák a festést, színezést. Téli időszakban, szülőként különösen hálásak lehetünk az effajta fellángolásért, nincs más dolgunk, mint biztosítani az utánpótlást a papírból, színezőkből, zsírkrétákból.
„Hogy miért fontos ez? Mert fantasztikus fejlesztő terület. Hihetetlen hatással a személyes kompetenciákra, az önbecsülésre, az aktivitásra. Fejleszti a figyelemkoncentrációt, a finommotorikát, és az összes gondolkodási képességet. Mivel lerajzolni csak azt tudjuk, amiről ismeretünk van, így tanulási eszközzé is válhat a vizuális megjelenítés. Nemcsak vizuális kommunikációfejlesztés ez, annál sokkal több” – sorolta a rajzos tevékenységek hasznát L. Ritók Nóra művészet pedagógus, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Ahogy magyarázza, az alkotás érzelmi többlettel fejeli meg a tanulási folyamatot, segítve a bevésést, az örömteli tevékenység fejlesztő hatásának kiteljesülését. Mindez nem csak az egyénre, a közösségre is pozitívan hat. „A csoportos alkotás a szociális kompetenciákon belül a társas készségeket fejleszti hihetetlenül, így remek integrációs eszközzé válhat. Minden nap, minden gyereknek szüksége lenne erre a tevékenységre” - hangsúlyozza a szakember.
Véleményét óvónők is megerősítik. „Gyakran látjuk, hogy a szülők mindenféle különórára hordják a kicsiket, napközben, intézményen belül és aztán óvodán kívül is. Ezzel egy bizonyos mértékig semmi baj nincs, de nem szabad túlzásba esni. A leterhelt gyerekek nem tudnak, nem mernek elmélyedni a szabad játékban, nem feledkeznek bele az alkotásba. Ehelyett örökös készenlétben állnak, mikor viszi el őket a nyelvtanár, a néptáncos vagy a sakkoktató a következő foglalkozásra. A koncentráció fejlesztéséhez pedig nagy szükség van az időkereteket figyelmen kívül hagyó, elmélyült tevékenységre ” – magyarázzák az összefüggést az Origo által megkérdezett a pedagógusok. Arról nem is beszélve, hogy a finommotorika fejlesztésének az iskolát megelőzően óriási szerepe van.
A játék témakörben megkérdezett neuropszichológus szakértőnk, Lehőcz Márta Luca szintén megerősített bennünket minden kreatív tevékenység fontosságában. „Minden, amit a gyermek saját kezével készít el, amiért megdolgozik, az magabiztosságot ad” – emeli ki számos pozitív hatás közül az egyiket. A „már képes vagyok rá” érzése megszilárdít és szárnyakat ad a további fejlődéshez. „Ne ódzkodjunk a fekete színtől” – kéri -, „ha ahhoz nyúl a kicsi, használja bátran.”
Hiába vagyunk tisztában pozitív vonatkozásaival, sokszor nem egyszerű asztalhoz ültetni a lurkókat. Nem csoda, hiszen a filctollak és a zsírkréták ma táblagépekkel, játékkonzolokkal állnak versenyben. Jól tudják ezt a játékgyártók is, ezért izgalmasabbnál izgalmasabb termékekkel lépnek a piacra. A festés rég nem csak festék és ecset találkozása, rajzolni sem csak színessel lehet. Az első állomás a kimosható filctoll és az ujjfesték, a haladók festékszóróval, csillámos filcekkel, ablakfestő zsírkrétával hagyhatnak nyomot maguk után, kreativitásuk kiélését divattervező készletek segítik. Kiszínezhető papírkuckót és táskát is vásárolhatunk utóbbi különböző méretben kapható és mosható, így a színezésnek újra és újra neki lehet állni. Ha üvegmatricát, tetoválást, csillogó matricát készítene a gyerek, annak sincs akadálya.
A gyerkőc rajzmániájának korszaka tökéletes lehetőség a szülőknek is, hogy fejlesszék kompetenciáikat a dicséretben. Mit lehet mondani a napi öt, vicces kinézetű pálcikaemberekkel, részeges kerekű vonatokkal, emeletes házakkal telezsúfolt rajzra? Adele Faber és Elaine Mazlish furcsa című, ám annál hasznosabb könyve (Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje) általános, ám jól alkalmazható mankót ad. Az egyszerű, „jaj de szép” értékelés helyett használjunk leíró dicséretet: mondjuk el, mit látunk, és mit érzünk ezzel kapcsolatban, aztán foglaljuk össze a viselkedést. Próbáljuk tehát felismerni a formákat, hangsúlyozzuk a nekünk tetsző színeket, emeljük ki, milyen sok munkát fektetett kiskorúnk a műbe. Érdemes próbálkozni, hiszen – ahogy írják - a jó dicséret után a gyerkőc önmagát is képes megdicsérni.
Már nem csak zsírkrétából és filctollból áll a kínálat
A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.