Jól megcsúszott az olaj

olajmező
Vágólapra másolva!
Viszonylag sokakat foglalkoztat az üzemanyagárak alakulása, hiszen ez igencsak kihat a mindennapjainkra. Ebben igen nagy szerepe van az olaj világpiaci árának alakulásának, így megvizsgáltuk, hogyan is teljesített tavaly a nyersanyag és idén milyen áralakulásra van kilátás.
Vágólapra másolva!

Nem mindenki fogadja örömmel a zuhanó olajárakat, világszerte sok nemzetet érint kedvezőtlenül a nyersanyag csökkenő ára. A nagy olajtermelő országok, mint például Oroszország és Norvégia alacsonyabb árak mellett kisebb olajbevételt tudnak realizálni. Ezért az utóbbi időben a norvég állami kézben lévő Statoil olajvállalat sorra állította le projektjeit, ami miatt több ezer ember vált munkanélkülivé.

Idén eddig közel 45 százalékot esett egy hordó olaj ára, amihez hasonló rossz teljesítményt legutóbb 2008-ban láthattunk az olajtól. Habár a jelenlegi árak már aggodalommal töltenek el egyes OPEC országokat is, ennek ellenére november végi bécsi ülésükön nem változtattak a kitermelés szintjén. A legtöbb tagország szeretné mérsékelni a világpiaci kínálatot, azonban saját kitermelésühöz nem szívesen nyúlnának, hiszen ezzel komoly bevételkieséssel kellene számolniuk.

Abdalla Salem el-Badri, az OPEC vezetője nemrégiben elmondta, akár 40 dolláros hordónkénti olajárra is fel vannak készülve. Minderre elképzelhető, hogy nem is kell sokat várni, ha hasonló ütemben folytatódna az árfolyam zuhanása, mint eddig.

Júliusban nagy erővel törte le a 2011 óta épülgető szimmetrikus háromszöget, és jelenleg éppen az alkzat által kijelölt 56 dolláros szint körül található az árfolyam. Elképzelhető, hogy itt egy ideig stabilizálódik az ár. Azonban vannak olyan jelek is, amelyek további esésre utalnak, mint például a mozgóátlagok eladási jelzése. Ebben az esetben akár 2008 végi 34 dollár körüli mélypontja közelébe is visszacsúszhatna.

Az RSI indikátor viszont már extrém túladottságról árulkodik. Amennyiben korrigálná az idei visszaesést az olaj, úgy akár a 70 dolláros szintig is erősödhetne. Az OPEC országok vezetői azonban az árak stabilizálódására számítanak, az iraki olajminiszter szerint 60 dollár körül állandósulhat az olaj hordónkénti ára.

WTI heti grafikon (dollár) Forrás: AmiBroker, Investor.hu