FORTALEZA, BRAZIL - JUNE 24: Head coach Fernando Santos of Greece gestures during the 2014 FIFA World Cup Brazil Group C match between Greece and Cote D'Ivoire at Estadio Castelao on June 24, 2014 in Fortaleza, Brazil. (Photo by Lars Baron - FIFA/FIFA via Getty Images)
Vágólapra másolva!
A nemzetközi Sportdöntőbíróság felére csökkentette a portugál válogatott szövetségi kapitányára, Fernando Santosra a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség által tavaly augusztusban kirótt, nyolc mérkőzésre szóló eltiltást.
Indoklásában a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) azt írta hétfőn, hogy túlzottnak találta a büntetést, amelyet a szakember azért kapott, mert a tavalyi világbajnokságon a görögök kapitányaként a nyolcaddöntőben hevesen bírálta a játékvezetőt és megkérdőjelezte pártatlanságát.
Santos, aki szeptemberben vette át a portugál nemzeti csapat irányítását, a szerbek elleni, vasárnapi, majd az örményekkel szembeni, júniusi Eb-selejtezőjén nem léphet kapcsolatba a játékosokkal a stadionban. További két mérkőzésre szóló eltiltását a CAS fél évre felfüggesztette, egyben a mellékbüntetésként korábban kiszabott 20 ezer eurós bírságot is megfelezte.
A kapitány a tavaly őszi meccseken ott lehetett csapata mellett, mivel a CAS a fellebbezés tárgyalásáig felfüggesztette a FIFA-büntetés végrehajtását.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!