Vastagon veszteséges volt a Williams

Action Shanghai International Circuit, Shanghai, China.
Sunday 12 April 2015.
Felipe Massa, Williams FW37 Mercedes, leads Valtteri Bottas, Williams FW37 Mercedes.
Photo: Steven Tee/Williams
ref: Digital Image _X0W7872
Shanghai International Circuit, Shanghai, China. Sunday 12 April 2015. Felipe Massa, Williams FW37 Mercedes, leads Valtteri Bottas, Williams FW37 Mercedes. Photo: Steven Tee/Williams ref: Digital Image _X0W7872
Vágólapra másolva!
A 2014 előtti, sikertelen szezonok következményeként, és mert a tavalyi 3. helyezésükért csak az idén kapják meg a pénzdíjakat, az árbevételük is csökkent.

A Williamsnek 2014-ben jelentősen romlottak az üzleti eredményei az előző évhez képest. Mivel részvénytársaságként szerepel a frankfurti tőzsdén, az F1-es csapat anyacégének, a Williams Grand Prix Holdings PLC-nek nyilvánosságra kell hoznia az eredményeit, és hétfőn kiadott közleményükből kiderül, hogy az árbevételük a 2013-as 130,4 millió fontról tavaly 90,2-re csökkent. Míg két évvel ezelőtt még 11,9 milliós adózás előtti nyereséget értek el, 2014-ben 34,3 millió fontos veszteségük volt.

A mutatók romlásának hátterében több tényező áll. Egyrészt Pastor Maldonado 2013 végi távozásával jelentős szponzori bevételektől estek el, s bár a venezuelai versenyzőt támogató PDVSA-tól kaptak kárpótlást, azt még 2013-ra kellett elkönyvelniük. Emellett a hibrid turbómotorok sokkal drágábbak, mint a tavalyelőttig használt szívók, egyik leányvállalatukat, az F1-es technológiák hasznosításával foglalkozó Williams Advanced Engineeringet pedig átköltöztették, ezért a kiadásaik is nőttek.

Tavaly veszteséges volt a Williams Forrás: Williams

Mike O'Driscoll, a cégcsoport vezérigazgatója szerint a befektetéseik megtérültek – a 2013-as 9. helyezés után tavaly már harmadikak lettek a konstruktőrök között –, ez azonban csak az idei üzleti eredményeiken fog tükröződni, mert az F1-ben mindig az előző év alapján osztják ki a pénzdíjakat.

„A cégcsoport 2014-es mérlege az előző három szezon sikertelenségének következménye, amely miatt a szponzori háttérből és a pénzdíjakból származó bevételeink is csökkentek" – mondta O'Driscoll. „Tavaly az Advanced Engineering átköltöztetésének költségei is súlyosan érintettek minket. A 2014-es világbajnokságban nyújtott sokkal jobb teljesítményünk 2015-ben nagyobb pénzdíjakban és szponzori bevételben fog megtérülni, és az Advanced Engineering részlegünk is eredményesebb lesz."

Be kell érniük a 3. hellyel

Habár a Williamsnél a szezon előtt abban bíztak, hogy az idén sikerül előrelépniük a konstruktőri 2. helyre, erre a Ferrari feltámadása miatt reális esélyük egyelőre nincs. Ezt a csapat helyettes főnöke, Claire Williams szerint azonban nem kell csalódásként értékelni. „Hát persze, frusztráció és csalódottság is van a dologban" – nyilatkozta a Motorsport.com-nak a múlt hét végén. „De azt gondolom, nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk."

„Bármilyen fantasztikusan alakult a tavalyi idényünk, különösen a vége, a Ferrari megérdemelte, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön. Meg kell próbálnunk legyőzni őket" – tette hozzá. „Még így is a 3. helyen állunk. Igen, a Mercedes sokkal előrébb tart, de a McLaren és a Red Bull, vagyis két, nálunk sokkal gazdagabb csapat, így is mögöttünk van."

A Williams az első négy futamon 61 pontot szerzett, 25-tel többet, mint 2014-ben. A tabellán mögöttük álló Red Bullnak mindössze 23 pontja van, a 2. helyezett Ferrari azonban már 107-et gyűjtött össze.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!