Vágólapra másolva!
  Sokáig emlékezetes marad felesége 50. születésnapja Stefan Effenberg számára. A Bayern München egykori BL-győztes, 35-szörös válogatott középpályása az Oktoberfesten ünnepelt Claudiával, majd miután nem jutott taxihoz, ittasan próbált hazavezetni, de elkapták a rendőrök.

A jogosítványa bánta Stefan Effenberg felelőtlen viselkedését, a Bayern München egykori középpályása felesége, Claudia 50. születésnapját ünnepelte az Oktoberfesten, majd ittasan szeretett volna hazajutni Jaguarjával, de a helyi rendőrök elkapták.

A Bild beszámolója szerint a korábbi Bajnokok Ligája-győztes klasszis véralkoholszintje 1,4 ezrelékes volt, emiatt azonnal elvették a jogosítványát.

De a további eljárás során a bíróság pénzbírsággal vagy akár egy év börtönnel is sújthatja" - nyilatkozta védőügyvédje, Christian Finke. Effenberg ráadásul visszaesőnek számít, hiszen 1998-ban egyszer már kapott büntetést ittas vezetés miatt.

Claudia születésnapjára Stefan is emlékezni fog Forrás: Facebook/Claudia Effenberg

"Stefan mélyen megbánta, amit tett, elismerte, hogy teljesen hülye volt. Főleg annak ismeretében, hogy mindössze tíz percre lakunk az Oktoberfest helyszínétől” – idézte a Focus feleségét, Claudiát. Elmondása szerint ugyan autóval érkeztek a helyszínre, de taxival szerettek volna hazatérni, azonban éjjel fél háromkor nem jártak sikerrel.

"De most van egy Jaguarom" - tette hozzá nevetve Claudia. Az egykori modell korábban egy másik válogatott Bayern-játékos, Thomas Strunz felesége volt, 2002-ben jött össze Effenberggel és 2005-ben házasodtak össze.

Effenberg legutóbb tavasszal került a bulvárlapok címoldalára, amikor egy volt prostituált, Edona James azt állította róla, hogy a volt focista ötezer euróval tartozik neki, mert bekokainozva nem fizette ki rendesen.