Vágólapra másolva!
Bogdán Ádám, a Liverpool válogatott kapusa szerint elsősorban rajtunk múlik, hogy milyen eredményt sikerül elérni az Európa-bajnoki csoportküzdelmek során jövő júniusban.

"Ebből a négyesből ki lehet jönni rosszul is és jól is, ez elsősorban rajtunk fog múlni, illetve azon, hogy milyen koncentráltsággal, elszántsággal és mennyire tudatosan játszunk a mérkőzéseken" - fogalmazott Bogdán Ádám a magyar szövetség hivatalos honlapján.

A szombati, párizsi sorsoláson kiderült, hogy a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság F csoportjában Magyarország ellenfele Portugália, Izland és Ausztria lesz az ellenfél.

"Nekünk azt kell hoznunk, amit jól megtanultunk, vagyis kőkemény védekezésre kell építenünk, és ebből remélhetőleg előre is tudunk majd építkezni. Ha azt nézzük, hogy riválisaink milyen selejtező csoportból jutottak ki az Eb-re, és milyen bajnokságokban szerepelnek játékosai, akkor mindenki helyre tudja tenni magában az esélyeket, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne keresnivalónk akár a portugálok, akár az osztrákok vagy az izlandiak ellen."

Bogdán szerint minden csapatnak megvannak a hiányosságai, ezért fontos, hogy jól felkészüljön a válogatott a mérkőzésekre, és megpróbálja kihasználni ezeket.

"Egyik mérkőzésen sem leszünk esélyesek, de ez egyáltalán nem baj, még talán jól is elsülhet, ha a riválisok esélyesebbnek tartják magukat nálunk. Az biztos, hogy mindenkinek óriási élmény lesz az Eb-szereplés, bízom benne, hogy sok szurkoló elkísér bennünket, és kicsit hazai hangulatot teremtenek majd, ami nagy segítség lehet a csapatnak. Bízom abban, hogy szoros meccseket tudunk játszanak, és meglepetés is tudunk majd okozni júniusban."