Daniel Craig aligha lesz többet James Bond

SPECTRE kritika
Vágólapra másolva!
A SPECTRE sajtókörútja során Daniel Craig nem volt éppen lelkes, amikor a következő Bond-filmről kérdezték: inkább felvágná az ereit, mint hogy ismét eljátssza a 007-est - mondta még múlt októberben. Azóta persze finomította a nyilatkozatát, és durva szavait a forgatás okozta kimerültséggel magyarázta. „Ha száz méterre vagy egy maraton végétől, és odajön hozzád egy riporter és megkérdi, hogy rajthoz állsz-e a következő maratonon, két szóval válaszolsz, és ezt a két szót nem mondhatom ki ebben a reggeli műsorban.” Daniel Craig a SPECTRE párizsi premierjénForrás: AFPmiddleoff644429 Az angol színész azóta sem köteleződött el nyilvánosan a következő Bond-film mellett, és most kollégája, közeli barátja és fiának keresztapja, Mark Strong szavaiból is az szűrhető le, hogy valószínűleg a SPECTRE-ben láthattuk utoljára 007-esként Craig-et. Strong a Shortlist újságírójának elárulta, hogy nagyon szeretett volna eljátszott egy Bond-gonoszt, míg a barátja is szerepel a sorozatban, de ennek már nem látja esélyét: „Azt hiszem, ő már a végére ért a bondos időszakának, így ez sajnos sohasem fog megtörténni.” Mark Strong a Suszter, szabó, baka, kém című filmbenForrás: Ristrettomiddleoff800531 Az újságíró ezt hallva arra kérte Strongot, hogy próbáljon hatni a barátjára, de a Sherlock Holmes, a John Carter és sok más film gonosztevője nem adott bíztató választ: „Higgye el, meg fogom tenni, ami csak tőlem telik, de vannak nálunk hatalmasabb erők, melyek ezeket a döntéseket meghozzák”. „Úgy érzi, hogy már kiaknázta a karaktert. Amit akart, azt már kihozott belőle” - összegezte Craig hozzáállását Mark Strong. Amennyiben Craig elköszön a sorozattól, akkor a SPECTRE-ben Blofeldet alakító Christoph Waltz sem tér vissza. A német színész szerződésében sajtóértesülések szerint az áll, hogy csak akkor számítanak rá a jövőben, ha Craig marad James Bond. Hosszú és rémesen unalmas az új Bond-filmhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20151103-spectre-kritika-james-bond-daniel-craig-lea-seydoux-monica-bellucci-sam-mendes.htmlMelyik a legrosszabb James Bond-film?http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20151105-melyik-a-legrosszabb-james-bond-film-spectre-skyfall-a-quantum-csendje-casino-royale-halj-meg.htmlA németek magyart csináltak a német Bond-gonoszbólhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20151108-a-nemetek-magyart-csinaltak-a-nemet-bond-gonoszbol-spectre-brigitte-millar-krista-birkner.html
Vágólapra másolva!