Meghalt a férfi, akit hárman vertek meg, majd magára hagyták a hidegben

Vágólapra másolva!
Megvertek, majd a nagy hidegben magára hagytak egy férfit Budapesten. Az eszméletlen férfi fél órát feküdt a hideg járdán, kihűlt, és a mentősök már nem tudták megmenteni az életét.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a 43 éves férfi már a szórakozóhelyen felfigyelt a férfira, akit később két társával súlyosan megvertek.

Miután a söröző hajnali háromkor bezárt, mindannyian hazaindultak. Az utcán azonban összetalálkoztak, ahol előbb tenyérrel arcon, majd nyakon ütötték, amitől a férfi elesett, Ezután mindhárman – a már földön fekvő férfit – megrugdosták. A megvert férfi eszméletét vesztette, a támadók pedig egész egyszerűen a hideg járdán hagyták.

Fél órával később találtak rá járókelők, ők hívták a mentősöket, akik többször újraélesztették, az életet azonban már nem lehetett megmenteni.