Beteges, ha egy férfi Barbie babával játszik?

Vágólapra másolva!
Közeleg az év vége, amikor az egész éves hajtás után mindannyian tudunk egy kicsit pihenni, ha máskor nem, a karácsonyi ünnepek alatt. Természetesen a híreseknek is jár egy kis kikapcsolódás – de vajon hogyan művelik mindezt? Valakinek olyan hétköznapi hobbija van, mint bármelyikünknek, másnak egészen különleges, de akad itt egészen bizarr elfoglaltság is.
Vágólapra másolva!

Will Smith: vívás

Az egykori Fresh Prince of Bel-Air igazi modern kori Errol Flynn, mivel szabadidejében vívni szokott. Partnere ebben a nemes sportban pedig nem más, mint hollywoodi cimborája, Tom Cruise – sőt Cruise volt az, aki bevezette barátját a vívás szépségeibe.

A két vívócimbora, Smith és Cruise 2007-ben Forrás: Gabriel Bouys / AFP

A két hírességhez időnként David Beckham is csatlakozik: így hármasban szoktak a Cruise házában kialakított gyakorlóteremben edzeni. Viszont Smith idén már betöltötte a negyvennyolcat, így azért már oda kell figyelnie a mértékletességre is. Vigyáznunk kell az ízületeinkre. Nekem különösen a térdem érzékeny"mondta a sztár.

Johnny Depp: babázás

Tim Burton kedvenc színészének meglehetősen szokatlan a hobbija: szeret babázni, pontosabban speciálisan Barbie babával játszani – felöltözteti, fésülgeti, felkészíti az álomrandira Kennel.

Forrás: Kento Nara / Geisler-Fotopress / DPA

Elsőre talán mindez furán hangzik, de máris több értelmet nyer, ha tudjuk, hogy Depp akkor szokott rá erre a különös tevékenységre, amikor kislányával, Lily-Rose-zal babázott a gyerek súlyos betegsége idején. Reméljük, a színész azóta már Jack Sparrow kapitány hangján szólaltatja meg Kent.

Taylor Swift: hógömbkészítés

Fiatal kora ellenére Taylor Swift énekesnőnek van a legkarácsonyibb, s egyúttal a legöregesebb hobbija. Amikor nem turnézik, nem ír dalokat és nem nyer díjakat, Swift kézműveskedni szokott, méghozzá egészen speciális tevékenységet űz: barátaival együtt karácsonyi hógömböket gyárt.

Home made snow globes with friends. The whole fleet!

Taylor Swift (@taylorswift) által közzétett fénykép,

Szerencsére az elkészült munkákról a sztár Instagram-oldalára is felrakott egy képet, így mi is megcsodálhatjuk. Amint láthatjuk, Swifték az egyszerűség kedvéért (hiszen nem üvegfúvó mesterekről van szó) befőttesüvegeket használnak, és azokba raknak apró fenyőfákat és egyéb karácsonyi figurákat. Lassan talán írhatna erről egy dalt is.

Ricky Gervais: tájképfestészet

A könyörtelen humorú angol komikus is szeret lazítani, ő ráadásul mindezt egy másik fajta tehetsége kibontakoztatásával teszi. Gervais mindig is nagy művészetkedvelő volt, úgy általában is szereti a képzőművészetet, szóval elég logikus volt ezt a rajongást oly módon kiterjeszteni, hogy ő maga is elkezdett alkotni.

Gervais az Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka egyik plakátján Forrás: Kobal / The Picture Desk

A színész öt évvel ezelőtt kapott rá a festészetre, és főleg tájképeket és városokat fest.

Szeretem a tengert, a tájképeket és a városokat. A stílusomat leginkább az absztrakthoz lehetne hasonlítani. Szerintem a művészet a legnagyszerűbb teljesítmény, amire az ember képes. De tényleg" – mondta 2011-ben a People magazinnak.

Cameron Diaz: snowboard

Ha igazán ki akar kapcsolni, és egészen meg akar feledkezni magáról, a szép színésznő az összes sport közül leginkább a snowboardozással tudja ezt megtenni.

Amikor nem dolgozom, szeretek a szabadban tartózkodni. A snowboardozás számomra egy csodálatos menekülés – lezúzni a hegy tetejéről az aljáig, szinte úgy, hogy alig érinted a talajt, iszonyú izgalmas érzés" – mondta egyszer a sztár egy paparazzónak.

Forrás: Steve Jennings / Getty Images North America / AFP

Mila Kunis: videojáték

Talán elsőre hihetetlennek tűnik, de az éppen második gyermekét váró 33 éves színésznő annyira megszállott gamer, hogy egy időre inkább abba is hagyta a játékot, hogy bebizonyítsa magának, hogy szenvedélye nem csapott át függőségbe.

Az összes videojáték közül a legjobban a World of Warcraftot szereti – a fenti videóban is éppen erről magyaráz nagy lelkesen Jimmy Kimmelnek, aki csak onnan ismeri a játékot, hogy a fia is játssza. Kunist egyébként veszélyes hallgatni, hiszen több barátját is sikerült már berántania a videojátékok világába. A WoW-n kívül szereti még a Call of Dutyt és a Minecraftot is.

Susan Sarandon: pingpong

A hetvenéves színésznő annyira imád asztaliteniszezni, hogy saját pingpongklubokat nyitott, országszerte több városban is – sőt a Spin már New Yorkon, Chicagón, Los Angelesen és San Franciscón kívül Torontóban is működik.

Forrás: Philippe Lopez / AFP

De a sztár számára ez a játék nem pusztán privát hobbi és üzleti vállalkozás: a pingpong szeretetét oly módon is próbálja terjeszteni, hogy tavaly például több pingpongasztalt is adományozott egy brooklyni középiskolának. Sőt Sarandon 2014-ben szerepelt egy Ping Pong Summer című filmben is – szóval tényleg nagyon komolyan gondolja.

Kaley Cuoco: lovaglás

Az Agymenők szőkesége nem csak távolról csodálja a lovakat, hanem meg is üli őket. Cuoco 15 éves kora óta lovagol, régen versenyszerűen űzte ezt a sportot, és válása után újból elkezdett díjugrató versenyeken részt venni. A színésznő szintén a szakítás után vigasztalta magát azzal, hogy vett magának egy pacit – ma már összesen öt lova van.

@normancook által közzétett fénykép,

A sztár új lovagját is ebből a világból szerezte: Karl Cook profi műlovagló – nem mellesleg pedig az Intuit nevű szoftvercég milliárdos alapítójának, Scott Cooknak a fia. Cuoco pedig sokat gyakorolhat új választottjával, hiszen Instagram-oldala tele van a különböző versenyeken készült fotókkal. A sztár esetében tehát talán többről van szó egyszerű hobbinál.