Indul a visszaszámlálás a diákhiteleseknek

diákhitel
French students work on the test of philosophy as they take the baccalaureat exam (high school graduation exam) on June 16, 2014 at the Jacques Decour high school in Paris. AFP PHOTO / FRED DUFOUR
Vágólapra másolva!
Még nyolc napig, december 15-ig lehet diákhitelt igényelni az idén ahhoz, hogy január 15-én megkapják a hallgatók a kért összeget.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint rekordalacsony, 3,75 százalékos kamattal lehet hozzájutni a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, míg a 2 százalékos kamatú Diákhitel2-t önköltséges képzésben résztvevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére.

A Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg is igényelhető, így egy összegben 250 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató.

A felvehető hitelösszegek a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül havonta 15, 21, 25, 30, 40 és 50 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege.

Érdemes a hatáidőre figyelni, mert legközelebb csak tavasszal folyósítanak diákhitelt Forrás: AFP/Fred Dufour

Érdemes figyelni a határidőre, ugyanis,

aki december 15-e után adja le igényét, csupán március közepén juthat pénzhez.

Az igénylést az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületéről célszerű elindítani, így az adatlap helyben, a felsőoktatási intézmény tanulmányi osztályán kinyomtatható és le is adható.

A nyomtatvány kitöltésére a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel direkten is lehetőség van.