Vágólapra másolva!
Szövetségi kapitányként még visszatérne a kispadra Huub Stevens, a hollandok világhírű futballtrénere.

"Ez a feladat érdekelne" - mondta a Kickernek nyilatkozva a 63 éves szakember, aki azonban kizárta, hogy klubedzőként vagy menedzserként munkát vállaljon.

Stevens februárban lemondott a német élvonalbeli Hoffenheim vezetőedzői posztjáról, majd márciusban bejelentette, hogy egészségi okok miatt visszavonul. Szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, időközben azonban javult az állapota.

Huub Stevens Forrás: AFP/Thomas Kienzle

"Ismét mindent tudok csinálni" - fogalmazott most.

Edzői karrierjének 23 éve során Stevens a holland Roda és PSV Eindhoven, a német Schalke, Hertha, Köln, Hamburg, Stuttgart és Hoffenheim, az osztrák Red Bull Salzburg és a görög PAOK együttesét irányította. 1997-ben UEFA-kupát, 2001-ben és 2002-ben Német Kupát, 2007-ben Intertotó-kupát, 2010-ben osztrák bajnokságot nyert. A holland élvonalban 1995-ben, a Bundesligában pedig 2001-ben volt ezüstérmes.