Négy csapat várta a húzást: a címvédő Ferencváros, a bajnokságban a harmadik helyen álló, a negyeddöntőben idegenben lőtt több góllal az Újpestet búcsúztató Vasas, valamint az egyaránt fennállása legjobb kupaszereplését elkönyvelő Mezőkövesd, illetve a harmadosztályú Budafok.
A sorsolás leginkább a zöld-fehéreknek kedvezett, ugyanis Thomas Doll együttese a NB III Közép csoportját vezető Budafokkal mérkőzik. Az első találkozót játsszák a Groupama Arénában. Bár a Promontor utcában sem nagyon szomorkodnak, hogy a Fradi megy hozzájuk vendégségbe.
A másik ágon pedig ennek megfelelően a két élvonalbeli csapat találkozik, itt az első mérkőzésre a fővárosban kerül majd sor.
A Magyar Kupa elődöntőinek párosítása:
Vasas–Mezőkövesd
Ferencváros–Budafok (NB III)
Az elődöntők első mérkőzését április 26-án, szerdán rendezik, míg a visszavágókra május 17-én, szintén szerdán kerül sor. A döntőt május 31-én, a Groupama Arénában játsszák a csapatok.