A saját fejével takarta ki a pucérkodó műsorvezető melleit

Writers Guild Awards 2017, Chelsea Handler
Vágólapra másolva!
A szabadszájú komika és műsorvezető, Chelsea Handler volt a napokban a The Ellen DeGeneres Show vendége. A sztár először utazgatásairól mesélt a neves talkshow-háziasszonynak, ám elég hamar átterelődött a szó csupasz melleire.
Vágólapra másolva!

Ellen DeGeneres ugyanis cselesen úgy alakította a beszélgetést, hogy megemlítette: szóban forgó utazásai során Handler sokszor készít magáról félmeztelen fotókat.

A Netflixen futó Chelsea című talkshow műsorvezetőnője köztudottan szívesen pucérkodik, és félmeztelenül vagy épp meztelenül készült képeit rendre megosztja Instagram- vagy Twitter-oldalán is.

DeGeneres pedig azzal a vicces meglepetéssel készült a komika számára, hogy egy csokorba gyűjtötte a szóban forgó fotókat – a televíziózás szabályainak megfelelően azonban a kritikus részeket, azaz Handler csupasz melleit mindig kitakarta, méghozzá a saját arca felhasználásával készült hangulatjelekkel.

A beszélgetés során egyébként a színésznő azt is elmondta, hogy szóban forgó testrészeinek is megvolt a maguk öntudatra ébredése.

de miután végre hozzáidősödtem a testemhez, meg akarom mutatni őket. Kicsit talán túllőttem a célon, de minden más területen is ilyen vagyok" – vallotta be Handler.