A Bajnokok Ligája a stílusok harca

Vágólapra másolva!

Ebben az évtizedben a Barcelonával egyszer fordult elő, hogy egy oda-vissza vágós meccsen nem tudott gólt szerezni: 2013-ban a Bayern München (0–7) ellen. Most a Juventus megismételte a bravúrt, és azt nem bizonyította ugyan, hogy a világ legjobb csapata lenne, de azt igen, hogy jelenleg a világ leghatékonyabb csapata, ha a Barcelona az ellenfél (0–3).

A Bajnokok Ligáját – többek között – azért nehéz megnyerni, pláne címet védeni, mert a BL a stílusok csatájáról szól. Egy bajnokságot le lehet darálni ugyanazzal a módszerrel, sőt úgy tűnik, Angliában, például, kimondottan ez vezetett eredményre a Leicester és a Chelsea esetében is, de Európában szélsőségesen tudnak változni a körülmények a sorsolás, az eltiltások vagy a párharc pillanatnyi állásától függően.

Ha egy csapat ehhez rugalmasan tud alkalmazkodni, az rögtön a sorozat egyik esélyesévé lép elő. A 2013-as Bayern nyomasztóan tudott dominálni, de vígan kontrázott, ha arra volt szükség. Ezt a szintet ugyan nem tudja a Juventus, de a sikercsapatokhoz hasonlóan nincs igazán gyenge pontja sem játékstílust, sem posztokat tekintve, komplett a csomag – leszámítva talán a cserepad minőségét, hiszen a kezdőcsapatot nem lehet érdemben erősíteni, mint ahogy egyébként a Barcelonáét sem.

Kezdőcsapatok

A Juventus ugyanazzal a kezdőcsapattal állt fel, amit Massimiliano Allegri minden nagy meccsén használ január óta, és amivel Torinóban 3–0-ra nyert. Luis Enrique viszont váltott: visszatért a klasszikusnak mondható 4-3-3-as rendszerre: Alba bekerül a bal oldalon, Sergi Roberto bekket játszott, de a legfontosabb változást az jelentette, hogy az eltiltását letöltő Sergio Busquets játszott a védelem előtt az első meccsen betliző Javier Mascherano helyett.

Mégpedig remekül: nemcsak Dybala ellen futballozott nagyon hasznosan, de tömte labdákkal Messit, amire Mascherano képtelen volt Torinóban.

Mascherano 8 labdát adott Messinek az első meccsen, azt is jobbára veszélytelen területeken, míg Busquets 20-szor passzolt a csapat legfontosabb emberének. (Összességében Messi egyébként 48 passzt kapott idegenben, 65-öt a Camp Nouban.)

Busquets helyezkedésével és passzaival is jól kontrollálta a pálya közepét, a Barca támadásai sokkal gördülékenyebben futottak, mint az első meccsen. Ebben szerepe volt annak is, hogy a 4-3-3-as rendszerben Messi nem kényszerült ki a jobb oldalra, hanem a pálya közepén, mélységből indulva többször is rá tudott gyorsítani a Juve védelmére.

A Barca kiszorítása a pálya közepéről

Nem lehet azt mondani, hogy a Barca ne játszott volna jól. Eljutottak azokig a lehetőségekig, helyzetekig, ameddig egy félelmetesen védekező, precíziós Juventus ellen lehet, a csapat mindent megtett, hogy helyzetbe hozza az MSN-t, de ezúttal éppen a sztároktól hiányzott a plusz – a párharc során Buffonnak egyetlen igazi bravúrt kellett bemutatnia.

Allegri nem volt szégyenlős: bár a Juve megtartotta letámadását az ellenfél térfelén, ha a katalánok kijöttek a szorításból, akkor a csapat szisztematikusan visszarendeződött a tizenhatosára. A két szélső támadó, Cuadrado és Mandzukic visszazárt a védőnégyes mellé, Pjanic, Khedira, Dybala és Higuaín pedig a tizenhatos előterét védte az átlövésektől, vagyis tulajdonképpen 6-4-0-t védekeztek az olaszok. Ezzel szemben legtöbbször csak szorongatott lövőhelyzetig és esetleges beadásokig jutott a Barca.

A Barcelona már csak olyan csapat, hogy ha az ellenfél megzöldül, akkor is helyzetbe fog kerülni. Már csak az a kérdés, milyen típusú lehetőségeket hagy meg nekik az ember, és erre legtöbbször az a válasz, hogy szélső betöréseket és beadásokat. Erre szavazott a Juventus is, és a lehetőségekhez képest minimálisra korlátozta a Barca támadópotenciálját.

A Barcelona 34 beadással próbálkozott a meccsen, beleértve a szögleteket is, ám a 34-ből mindössze 8 talált saját embert a tizenhatoson belül. Az élő fallal szemben nagyon kevés lehetősége maradt a Barcának az átlövésekre, és bár erős – időszakonként óriási – nyomás alatt tartották a kaput, a 90 perc során mindössze egyetlen kaput eltaláló lövésre futotta Messiéktől.

A Juventus belső védőpárosa 16-szor tisztázott a Camp Nouban a Barcelona ellen Forrás: FFT/Statszone

A védekezés szépsége a legtöbb futballkultúra számára ismeretlen fogalom, sőt inkább – némileg lealacsonyító módon – bekkelésnek szokás nevezni. Az olaszok persze lubickolnak ebben a szerepben, a 90 percig tartó, rezzenéstelen koncentrációban, még akkor is, ha a világ legfélelmetesebb támadósora az ellenfél. Tehetik, mert nincs még egy olyan belső védőpáros a világon, amely jobban védené a tizenhatosát, mint Chiellini és Bonucci, csak persze ez nem olyan szexi cím, mint az MSN-é.

100 millió euró vs. 100 millió euró

Ha akadt valaki, aki a lehetetlen körülmények ellenére mindent megtett a győzelemért, akkor az Neymar volt. A brazil cselgép saját magát múlta felül, esetenként egyedül rontott rá a komplett falra, és nem sok híja volt, hogy egyszer át is törjön.

Összességében 20 csellel próbálkozott, ami abnormálisan magas szám, az pedig, hogy ezek közül 13 sikeres volt egy világelit védelem ellen, szinte nem létező területeken, az igazi klasszisra vall. Cseleit ráadásul a köz szolgálatába állította: négyszer is nagy helyzetbe hozta végül a társakat, ezzel megint a mezőny legjobbja volt e mutató szerint.

Eközben a túloldalon is pályán volt egy százmillió eurós játékos, aki annak ellenére, hogy a BL-győzelem érdekében érkezett, és aki a csapat legjobban kereső játékosa, messze a legkevesebbet tette a továbbjutásért. Gonzalo Higuaínnak momentuma is alig akadt, körülményesen tudott megtartani egy-egy labdát, és még egy irreálisan kinyíló, az ellenfél térfelén játszó védelemmel szemben sem tudott legalább egy olyan passzt letenni a társaknak, amivel a kapuig gyalogolhattak volna, miközben ő maga is veszélytelen maradt Ter Stegen kapujára.

Gonzalo Higuaín a meccs során négy, azaz négy passzt adott a két szélsőjének úgy, hogy minden második passzt rá/felé lőttek fel a védők a labda megtartásának és a kontratámadás elindításának reményében, de ebből semmi sem lett. Bár a Juventus alapvetően szeret az ellenfél térfelén futballozni, és csatárait a tizenhatoson tartani, a kontrajátékban várhatóan előre kell lépnie a csapatnak, ha BL-t akar nyerni.

A Juventus centerjátékával kapcsolatban érdemes még egy összehasonlítást megnézni. Buffon ötször annyi labdát adott Mandzukicnak, mint Higuaín – ez egyébként a Juve egy fontos fegyvere, a horvát támadóra ívelt labdák sokszor jelentenek megoldást a letámadó ellenféllel szemben.

Gianluigi Buffon passzai Forrás: FFT/Statszone

Egy középcsatár már rég nem csak befejezőcsatár

Ahogy a képen is látszik: Buffon egyértelműen a bal oldalt favorizálta a passzainál, és jobbára ezek bizonyultak sikeresnek (kékkel), míg ha Higuaín felé ívelt a pálya közepére, hát ott egyetlen kék nyilat sem látunk, csak csupa elvesztett labdát (pirossal). A teljes képhez persze hozzá kell tenni: nem mindegy, hogy a lepkesúlyú Sergi Roberto védekezik az ember ellen, vagy Umtiti, de az azért egyértelmű, hogy a Barca-védelem eltüntette a pályáról a Juventus legdrágább játékosát, aki bár 23 gólnál jár a bajnokságban, és a Barca-meccsek árnyékában duplázott a Chievo, majd a Pescara ellen, a BL-ben mindössze 3 góllal szerénykedik 9 meccsen.

Az angol BT Sport televíziós csatorna egyik szakértője Rio Ferdinand volt a meccsen.

"Többször is futballoztam ellene, és mindig aggódtam, hogy vajon mire figyeljek vele kapcsolatban igazán. Aztán kiderült, hogy mindössze egyetlen dologra kell: arra, amikor betör a tizenhatosra. Ezen kívül viszont nem sokat fájt a fejem miatta" – fogalmazott a ManUnited legendás védője, és Higuaín pontosan ezt igazolta a negyeddöntők mindkét összecsapásán.

Ha később sem tud majd ennél többet mutatni, akkor éppen azon a játékoson mehet el a Juve BL-címe, akitől azt a leginkább várják.

Korábbi elemzések itt elérhetők.

A cikk szerzője, Hegedűs Henrik a Magyar Labdarúgó-szövetség munkatársa.