Hamarosan a tengerbe omlik ez a turistaszenzáció

Rubjerg Knude-világítótorony
Vágólapra másolva!
A Rubjerg Knude-világítótorony a dániai Észak-Jütland jelképének számít, közkedvelt turistaattrakció és szelfihelyszín. Most azonban az a veszély fenyegeti, hogy hamarosan a tengerbe omlik.
Vágólapra másolva!

Az 1900-ban épült torony évtizedek óta a turisták kedvelt célpontja, pedig már 1968 óta nem világít. Akkor ugyanis majdnem teljesen betemette egy homokdűne, most pedig a szakértők úgy számolnak, hogy néhány éven belül teljesen el fog tűnni a tengerpartról.

Forrás: wikipédia

Maximum egy-két éve van hátra

A hosszú ideig zárva tartó 23 méter magas tornyot

tavaly renoválták, és újra megnyitották a nagyközönség előtt.

Felállítottak benne egy látványos kaleidoszkópot, és kialakítottak rajta egy kilátót, ahonnan lélegzetelállító látvány tárul elénk a végtelen Északi-tengerre, a dűnékre és az észak-dániai tájra.

Forrás: Flickr/Arnaud Dessein

A tavalyi megnyitón a szakértők még arra számítottak, hogy a toronynak van még tíz-tizenöt éve, mielőtt végleg a tengerbe omlik. Csakhogy az idei ősz olyan heves viharokat hozott, amelyek felgyorsították a partszakasz erózióját. A legújabb számítások szerint akár már jövőre is bekövetkezhet a katasztrófa.

Forrás: AFP/Bernd Thissen

Születtek tervek a világítótorony megmentéséről (visszaépítésről vagy áttelepítésről), de egyelőre nem született döntés az ügyben. Szóval, aki szeretné még az utolsó pillanatban saját szemével látni a Løkken közelében emelkedő, különleges hangulatú tornyot, jó, ha csipkedi magát.

Forrás: AFP/Bernd Thissen