Hiába győzködték a Testnevelési Főiskolán, hogy ha az atlétikától már megcsömörlött, válasszon magának egy másik rendes sportágat, a tanárjelölt megmakacsolta magát, és inkább elkezdett keményen gyúrni.
„Úgy akartam kinézni, mint egy igazi nagymenő élsportoló, akinek megcsodálják az izmait, aki deltás, és ezért az XXXL-es trikók is feszülnek a felsőtestén.
Kezdetben fogalmam sem volt arról, hogy hány tárcsát kell felpakolnom a vasrúdra, hány felülést kell csinálnom a kockás hasizmokért, ahogy azt is csak találgattam, hogyan lehetne irigylésre méltó vastagságú a bicepszem.
Azért a TF-en tanultakat így is hasznosítani tudtam, csak éppen a tanárok elismerését nem sikerült kiérdemelnem. A hátam mögött mindennek elmondtak, talán még önmutogatónak és flúgosnak is, de ezzel csak azt érték el, hogy a TF alagsori szűkös konditermében megszállottként folytassam a testem olykor már önsanyargató formálgatását.
Kézikönyv és kezdetben edzőtársak nélkül, a sötétben tapogatódzva lettem a Body Building hazai meghonosítója, az első versenyek szervezője, az edzéstervek készítője és a versenyszabályok megalkotója.
Úgy is mondhatnám, hogy egy sokáig lenézett testkultúra misszionáriusa, akinek a követőit manapság már ezrekben mérik. Idén 50 éve hogy elindultam a járatlan utamon" – nyilatkozta a 72 éves Bitter István az SzPress Hírszolgálatnak.
Testépítő pályafutásának csúcsán 50 centiméteres volt a bicepsze körfogata, mindehhez 135 centiméteres mellbőség és 80 centis derék párosult.
A testépítésre a hatvanas években még azt is rásütötték, hogy egyike a kapitalista csökevényeknek,
így sokáig hiába esedeztem a sportvezetők kegyeiért, és érveltem azzal, hogy amit csinálunk, az a tömegsport – ahogy ma mondják, a szabadidős sport – egyik népszerű ágazatává válhat.
A konok ellenállás megtörése hosszú évekbe tellett, addig csak a „fű alatt" szervezkedhettünk.
Büszke lehetek arra, hogy innen startolva 15 magyar bajnokságot tudtam megszervezni, külföldi indulókat verbuválva nemzetközi mezőnyt felvonultatni. Sokáig útlevelet sem kaptam, pedig a határokon túl élő sporttársaim hiteles meghívó leveleket juttattak el hozzám, de a hatóságok hiányolták a szükséges valutafedezetet" – folytatta a nyugdíjas testnevelőtanár.
Bitter és követői sokáig sufnikban, garázsokban és pincékben kialakított edzőtermekben gyúrtak olyan gépekkel, amelyek egy része valójában csak ötletes tákolmány volt.
„Mint autodidakta sportoló és sportszervező 1970-ben a menyasszonyom társaságában valahogy mégis csak eljutottam az észak-lengyelországi Sopotba. A tengerparton sétáltunk, amikor odalépett hozzám egy srác, és azt mondta: „Te aztán igazán jól nézel ki! Gyere és gyorsan nevezz be a versenyünkre, de siess, mert azonnal kezdünk." A teremben aztán a kezembe nyomtak egy fürdőgatyát, ami olyan volt, mint idehaza egy ódivatú fecske, és máris a színpadon találtam magamat.
A többieket lesve igyekeztem felvenni a különféle pózokat, és nem lehettem annyira béna, mert a harmadik helyen végeztem.
Hét évvel később a franciaországi világbajnokságon Arnold Schwarzenegger, a body building emblematikus alakja társaságában is megmérethettem magamat, és soha nem fogom elfejteni, hogy ismerősként üdvözölt, megdicsért, aztán még leveleztünk is egymással."
Kezdeményezése és kitartó lobbizása nélkül a hazai testépítők száma ma aligha érné el - szerény számítások szerint is - a 15 ezret. A többségnek – férfiaknak és nőknek – az a célja, hogy jól nézzen ki, ahogy egykor Bitter Istvánt is ez a cél hajtotta. A büszke tanítómesternek kevésbé tetszik az, hogy a tiltások és az ellenőrzések ellenére jónéhányan a testépítés természetellenes módját választják, azaz a tabulistán szereplő készítmények felelőtlen fogyasztásával.
Mivel a saját kis edzőtermét nem tudja rentábilisan működtetni, bánatára hamarosan le kell húznia a rolót, így ha majd kedve szottyana egy kis gyúráshoz, azt már csak a rákoskeresztúri otthonában teheti.