Leszúrta a sógorát, mert az elhagyta a testvérét

Vágólapra másolva!
Az ügyészség a vádlottak ellen emberölési kísérlet és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot.
Vágólapra másolva!

Mindkét vádlott Hajdúböszörményben él, az I. rendű vádlott már régebben elhagyta a II. rendű vádlott testvérét és egyedül élt egy családi házban, ahova alkalmanként befogadta az ismerőseit.

Mindkét vádlott gyakran italozott, sűrűn volt köztük vita, amiért az I. rendű vádlott elhagyta a II. rendű vádlott húgát és közös gyerekeiket, amiért nekik egy albérletben kell élniük.

Tavaly májusban mindkét vádlott berúgott. A II rendű vádlott megjelent az I. rendű vádlott házánál, mert a nála lakó közös ismerősük kölcsönadott neki egy DVD lejátszót, ezt akarta elvinni. A két vádlott a konyhában találkozott és összevesztek egymással.

A II. rendű vádlott megpróbálta a DVD lejátszóval leütni az I. rendű vádlottat, majd ököllel megütötte a fejét, amitől felszakadt a szemöldöke.

A II. rendű vádlott ezek után kiszaladt a házból és hazafelé indult. Miközben a lejátszót megpróbálta rögzíteni a biciklijére, egy erős szúrást érzett a hátán.

Megfordult és látta, hogy az I. rendű vádlott kezében van egy nagy kés, amivel ismét felé akar szúrni.

Ekkor a II. rendű vádlott kiütötte a kezéből a kést, ami közben megvágta a tenyerét.

Ezt követően a II. rendű vádlott a volt feleségéhez menekült, de nem akarta, hogy a nő segítséget hívjon, inkább lefeküdt aludni. Nem sokkal később viszont rosszul lett, ezért a nő mentőt hívott és a rendőrséget is értesítette a történtekről- írja közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

Az I. rendű vádlott sérülése nyolc napon belül gyógyuló volt, a II. rendű vádlotté nyolc napon túl gyógyuló.

A főügyészség az I. rendű vádlott ellen emberölés kísérlete, míg a II. rendű vádlott ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.