Az 51 éves Tommy Brooks és ugyanannyi idős felesége, Elaine Douglas 2002-ben költöztek Jamaicából Nagy-Britanniába.
A migráns házaspár menekültnek mondta magát,
de az nem világos, hogy mégis mi elől menekültek a közép-amerikai országból - írja a Breitbart.
2017. június 14-én a 24 emeletes, 127 lakásos Grentell toronyház kigyulladt és leégett,
az ott lakó, túlnyomórészt migráns hátterűeknek pedig a londoni városvezetés hotelekben átmeneti szállást biztosított.
Ezzel a lehetőséggel visszaélve a jamaicai házaspár azt mondta a hatóságoknak, hogy Grentellben nekik is volt egy lakásuk.
A Madison Blue Edwardian Hotel nevű
luxusszállodában kapott helyet a két jamaicai migráns 276 napon át, ami nagyjából 8 hónapnak felel meg.
Az illegális bevándorlóknak az ott töltött idő alatt nem tetszett a menü a hotelben, és az ellátásra is panaszkodtak.
Emiatt a hotel vezetősége felvette a kapcsolatot a brit hatóságokkal, és utánanézett a házaspár hátterének.
Miután kikérdezték őket, kiderült, hogy nem létező címet adtak meg Grentellben.
Ebből vált nyilvánvalóvá, hogy soha nem laktak a leégett toronyházban.
A migránsok összesen
120 ezer font (50 millió forint) kárt okoztak a szállodának.
Bíróság elé fogják őket állítani, a per várhatóan júliusban kezdődik.