Perli a Siri héber hangja az Apple-t

apple iphone 8
Apple iPhone 8
Vágólapra másolva!
Sokként érte, hogy az ő hangján beszél az asszisztens.
Vágólapra másolva!

A digitális tartalmaink manapság a lehető legfurább helyeken és formákban jelenhetnek meg. Az Apple Siri hangasszisztens héber hangja most pert indított Izraelben az Apple ellen, állítása szerint ugyanis a vállalat a tudta és a felhatalmazása nélkül használja a hangját. Emellett sérelmezi, hogy a Siri olyan szexista, rasszista, vagy egyéb módon gyűlöletkeltő dolgokat is mondhat, amire ő soha nem lenne hajlandó, vagy akár konkrétan illegálisak.

A kép csak illusztráció (Apple iPhone 8) Forrás: Apple

A főállásban rádiósként dolgozó, de a Waze héber narrátoraként is ismert Galit Gura-Eini úgy lett a Siri héber hangja, hogy még pár éve hajlandó volt némi fizetségért cserébe hangmintát szolgáltatni a Nuance Communications nevű cégnek. Eredetileg ez a vállalat adta a Siri hangfelismerési technológiáját.

Azt nem tudta, hogy milyen célból kellenek a hangminták.

A Siri héber verziójának 2016-os elindulásakor Gura-Einit sokként érte, hogy az ő hangját használja a Siri, és megkérte az idei év elején az Apple-t egy másik hangra való átállásra Az Apple nem volt hajlandó foglalkozni a kérésével: a cég ügyvédei szerint egyrészt a Siri hangja végső soron csak algoritmusok által összefűzött szótagokból áll, másrészt pedig joguk van a hangminták használatára.

Gura-Eini most beperelte az Apple-t, azzal az érvvel, hogy annak idén csak a hangja „törvényes" használatára adott engedélyt. Emellett olyan 250 ezer izraeli sékel, körülbelül 18,6 millió forint kártérítésre is igényt tart.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!