Az államtitkár felidézte, hogy az első Orbán-kormány döntött úgy, hogy végre méltó módon emlékezzünk meg a kommunizmus áldozatairól. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kommunizmust manapság is "nosztalgiával vegyes lelkesedéssel" fogadják Nyugat-Európában,
miközben mi, itt a közép-európai régióban bőrünkön tapasztaltuk, milyen elnyomásban, félelemben élni.
Kovács Zoltán kiemelte, hogy napjainkban Magyarországon
szabadságban és biztonságban élünk, van magunk választotta jövőnk, szemben a diktatúrával. Megértettük, hogy csak akkor lehetünk szabadok, ha soha többé nem mondunk le a nemzeti szuverenitásunkról.
Kovács Zoltán tájékoztatott, hogy hétfőn a központi programok keretében a Terror Háza Múzeumban egész nap rendkívüli történelemórával, valamint csoportos tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.
A tárlatvezetésen olyan ismert emberek is részt vesznek, mint Ákos, Nagy Feró, Zsédenyi Adrienn.
A Hősök falánál egész nap gyertyagyújtással róhatják le tiszteletüket a megemlékezők. A központi megemlékezésen Trócsányi László igazságügy-miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója mond beszédet. A hétfői emléknapon a Terror Háza Múzeum egész nap ingyenesen látogatható.