Négyes karambol Kecskemét határában a 44-es főúton

karambol, Kecskemét, 44-es főút
Vágólapra másolva!
Hárman sérültek meg, amikor négy jármű karambolozott a 44-es főúton Kecskemét határában.
Vágólapra másolva!

Az Origo birtokába jutott információk szerint a 44-es főúton a nagy forgalom miatt kocsisor torlódott össze, ami miatt megállt egy kisteherautó.

A mögötte lévő két autó is megállt, de

az utánuk érkező fiatal nő már nem tudott megállni autójával és nekicsapódott az álló járműveknek, egymásnak tolva őket.

Az egyik összetört autó Forrás: Donka Ferenc

A balesetben hárman sérültek meg, őket a mentők kórházba szállították. A karambol miatt még jobban feltorlódott a kocsisor.

A helybeliek szerint rendszeresek a balesetek és már több halálos is volt ezen a szakaszon.